jet ski

2019.12.27. 10:07

Csongor a jet skin érzi igazán jól magát

A tizenkét éves nyíregyházi sportoló országos bajnokságot és nemzetközi versenyeket nyert.

Jászai Csongor rangos versenyeket nyert idén

Ha megkérdezünk egy tizenéves fiút, hogy mit sportol, a legtöbb esetben azt a választ kaphatjuk, hogy labdajátékot űz, esetleg atletizál, úszik, vagy valamilyen küzdősportot gyakorol, de ritka, hogy valaki technikai sportágban bontogatja a szárnyait. A nyíregyházi Jászai Csongort mégis egy ilyen sportág, méghozzá a versenyszerű jet skizés fogta meg, amivel nyolc­évesen ismerkedett meg, de akkoriban csak próbálgatta a gépet, komolyabb szenvedély csak tavaly lett belőle.

– Kétezer-tizenötben az egész csak hobbi volt, ügyesen vezette a hajót, de nem forszírozta senki, hogy komolyabban foglalkozzon a sportággal – meséli a sportoló fiú édesapja, Jászai Róbert. – Tavaly ősszel néhány családdal összefogva csináltunk Ónodon egy „próbaversenyt”, amin Csongor mindkét futamot megnyerte. Utána ugyancsak szülők közötti beszélgetés során felvetődött, hogy Szabó Gábor edző (aki maga is profi versenyző – a szerk.) szívesen foglalkozna juniorokkal, a kérdés az volt, hogy kik szeretnének végigcsinálni egy szezont. Csongor benne volt, de mondtam neki, ha ezt elvállaljuk, akkor is végigmegyünk, ha nem szerepel jól.

Télen sem áll meg a munka

Ettől nem kellett félni, néhány hónapnyi egyéni készülés és egy edzőtábor után májusban elkezdődött az öt állomásból álló szezon, amelyet Csongor magabiztosan megnyert, így augusztusban országos bajnok lett. Nem ez volt azonban az egyetlen sorozat, amin megmérette magát. A magyar és horvát versenyzőkre alapuló Alpok-Adria Tour keretein belül a horvátországi Kaproncán és Virben, valamint az ausztriai Pöchlarnban is versenyzett és meg is nyerte a viadalt, augusztusban pedig Dániában győzött a Nordic Championshipen.

Csongor a következő szezont még 12 évesen kezdi meg, így a juniorok között is indulhat, ám a nagyobb fejlődési lehetőség abban lenne – amit terveznek is –, hogy a felnőttek között is versenyezzen, márpedig az időeredményei alapján ott sem lenne elveszve. A fiatal sportoló nagyon gyorsan ugrotta át a fejlődési lépcsőket, ez a folyamat az elkövetkezendőkben lassulhat. Éppen emiatt kell innentől még nagyobb energiát belefektetni.

Csongor edzője Győrben él, így közös edzésekre csak néhány hetente van lehetőség. A fiatal sportoló viszont heti háromszor vízen van és az edzője segítségével összeállított tematika szerint gyakorol, az edzés tartalmaz technikai gyakorlatokat és versenyszimulációt. A szezon végeztével sem ért véget a munka, november elejéig legalább egy vízi, szinten tartó edzés mellett Tarnóczy Zalánnal folytatódik a konditermi tréningezés.

– Sokakban ott van a lehetőség, hogy nagyot fejlődjenek, de ez attól is függ, hogy ki, mennyire veszi komolyan – mondja a fiatal kora ellenére a sportról nagyon éretten gondolkodó Jászai Csongor. – Függ attól, hogyan készülsz télen, amikor nem lehet vízen lenni, a jet skizésen kívül mennyi energiát fektetsz bele. Tudatos felkészülést igényel a versenyzés.

– Idén az volt a feladat, hogy tudjon negyedórát versenyezni, hiszen a magyar bajnokságra fel lehetett készülni azzal, hogy nem fárad el – folytatta az édesapja. – A tengeri versenyeken viszont már nagyobb szél lehet, jobban hullámzik a víz, Dániában is látszott, hogy a körülmények elfárasztották fejben. Januárban elkezdünk egy erősebb alapozást, minél hamarabb vízre szeretnénk menni, hogy április végére, az Európa-bajnokság első fordulójára és az azt követő világbajnokságra már topformában legyen.

Löketet adnak a sikerek

Az biztos, hogy Csongor elszántságán nem fog múlni: a sportágáról mindent tud, lelkesen sorolja a magyar és a nemzetközi mezőny legjobbjait, érződik, hogy ő is közéjük akar kerülni.

– Alapból szeretem a technikai sportokat, és amikor tavaly Ónodon nyertem, az olyan pozitív élmény volt, ami megerősített, hogy ezt szeretném csinálni. Több sportot kipróbáltam már, de egyik sem fogott meg ennyire, ebben a sportban találtam meg önmagam. Ez volt az első teljes szezon, amit végigcsináltam, nagyon sok sikerélmény ért, ami még nagyobb löketet adott, hogy folytassam. A jövő évet is szeretném ilyen eredményesen és boldogan végigversenyezni – zárta szavait Jászai Csongor.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában