NB III

2019.12.13. 07:33

Megvalósult, amiért dolgoztak

A Sényőnél egy csapat sem szerzett több pontot az utolsó nyolc fordulóban.

Fotó: Pusztai Sándor

Döcögősen indult a Sényő-Carnifex FC második NB III.-as idénye, hiszen három döntetlen után vereséget szenvedett, az első győzelmét az ötödik fordulóban szerezte meg. A Fiumei Viktor, Imrő László irányította gárda az első hónapban megküzdött a helyzetkihasználással, később aztán már nem volt probléma a gólszerzéssel, és a pontszám is szépen gyarapodott. Egy gólon múlott, hogy nem a negyedik helyen telel a Sényő, a dobogó egy pontra van, míg az éllovas Füzesgyarmat nyolc egységgel előzi meg a sárga-kék alakulatot.

Hosszú volt a szezon

– A Putnok elleni hazai mérkőzés (4–2 – a szerk.) méltó befejezése volt a szezonunknak, előkelő helyről várhatjuk a tavaszi folytatást – értékelte a mögöttünk hagyott őszi idényt Imrő László, a csapat edzője. – Hosszú szezonon vagyunk túl, tizenhét bajnokit és két kupamérkőzést játszottunk.

Nyár óta folyamatosan azon dolgozik a csapat, hogy felvegye a versenyt a csoport többi együttesével. Úgy érezzük, hogy a megszerzett pontjainkkal és a rúgott góljainkkal ezt sikerült elérnünk, viszont azt el kell ismernünk, hogy a kapott góljaink száma nem néz ki túl jól.

Erőben is felvették a versenyt

– Külön öröm számunkra, hogy nemcsak játékban és gólszerzésben, de erőben is sikerült felvenni a versenyt az ellenfelekkel, még ha nem is mindenki ért ezzel egyet. Egyénileg senkit nem emelnék ki, hiszen mindenki a saját maga módján tett hozzá maximumot. Egymás nélkül ezt nem érhették volna el a fiúk. Köszönjük a játékosok egész éves munkáját!

– Sok jól sikerült mérkőzésünk van, amire szívesen emlékszünk vissza, így nehéz lenne egyet kiemelni, viszont a jászberényi vereségünket egyértelműen a legrosszabbként említhetem – emlékezett vissza a tréner a 3–0-s vereségre. – Anélkül, hogy a jászberényi csapat érdemeit kisebbítenénk, azon a mérkőzésen nagyon rosszul néztünk ki.

Az említett találkozót követő nyolc mérkőzésen összesen tizenkilenc pontot szerzett a Sényő, csakúgy mint a Füzesgyarmat és a DEAC, ennél több pontot egy csapat sem gyűjtött az adott időszakban. A klubnál nemcsak a felnőttgárdára, hanem az utánpótlásra is büszkék.

Január derekán kezdenek

– Szeretnénk megemlíteni az utánpótlásban dolgozókat is. Köszönjük a munkájukat! Megteremtették azt, hogy a felnőttcsapat minden héten nyugodtan mehessen ki a pályára. Külön gratulálunk az U19-es csapatnak, amely féltávnál vezeti az NB III.-as bajnokság Észak-Kelet csoportját.

– Végezetül szeretnénk kellemes ünnepeket kívánni mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a csapat sikeres szerepléséhez – zárta szavait Imrő László.

A Sényő-Carnifex FC január 16-án kezdi a felkészülést a második félévre, a játékoskeretben nem várható nagy változás.

MK


Sényői mutatók

Őszi eredmény

5. 16 8 5 3 36-28 29

Hazai pályán

1. 9 6 2 1 25-15 20

Idegenben

10. 7 2 3 2 11-13 9

Gólszerzők. 10 gólos: Kapacina Valer. 3 gólos: Barcsay Márk, Fabu Márton, Klepács Krisztián, Kristófi Sándor, Lizák Bence. 2 gólos: Kapacina Kevin, Varga József. 1 gólos: Boros Dávid, Hadházi Dávid, Lakatos László, Márton András, Szokol Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában