Kosárlabda

2020.01.14. 07:22

Bejött a formaidőzítés

A nyíregyháziak nagy taktikai csatát nyertek Veszprémben.

Fotó: Pusztai Sándor

Kezdjük a számokkal! Az NB I./B egyik élcsapata, a talán legerősebb játékosállománnyal rendelkező Veszprém a 15. fordulóig meccsenként 92 pontot szerzett, hazai pályán 97,5 pontot dobott átlagban, és nyolcból nyolc győzelemnél járt a saját pályáján. Aztán vasárnap megérkezett a listavezető Hübner Nyíregyháza BS, és az ellenfelének csupán 68 pontot engedve győzött.

Nagyot védekeztek a Cápák

A fordulatos meccs nagy taktikai csatát hozott, a megannyi változtatásból a nyíregyháziak jöttek ki jobban.

– Tudtuk a meccs előtt is, a Veszprém inkább arra megy, hogy valahogy túldobja az ellenfelet – értékelte Siska János, a Cápák vezetőedzője a 79–68-ra megnyert találkozót.

– Lepattanókból, de még kosár után is gyorsan lövik előre a labdát, ebből akár a hárompontosokat is elvállalják gondolkodás nélkül. Az első negyeddel ellentétben a másodikban nem tudtuk ezt megállítani, illetve ők erőszakosabb védekezésre váltottak, amire készültünk, de így is megzavart minket.

– A nagyszünetben átbeszéltük, hogy min kell változtatni – folytatta a tréner. – Mi is agresszívan védekeztünk, ahogy kezdtek fáradni, átváltottunk egy letámadó zónavédekezésre, amivel elvettük az indításaikat. Nem tudtak mit kezdeni a zónával, kintről nem találtak be.

Egyre jobban átvettük az irányítást, fordítani tudtunk, és a harmadik negyed vége felé már egyértelmű volt, hogy miénk lesz a meccs. Jól működtünk mint csapat, nem estünk szét akkor sem, amikor ők vezettek, változtattunk, és bejött.

Jó a kommunikáció

Bryton Hobbs 33 pontot szórt, Tóth Gergelyt szinte lehetetlen volt szabályosan tartani a palánk alatt, Bazsó Brúnó fontos hárompontosokat szerzett, Mokánszki Máté remekül szállt be a meccsbe, Szobi Dániel pedig nagyot dolgozott a mezőnyben.

– Voltak extra egyéni teljesítmények, amik kellenek is egy ilyen meccsen. Nagy erőssége a csapatnak, hogy mindig hozzá tud tenni valaki.

Jó a kommunikáció a csapaton belül, a játékosok és az edzők között, meg tudtuk beszélni most is, hogy mikor milyen védekezés működik jobban. Erre a meccs­re időzítettük a formát; azt nem mondom, hogy a legjobban játszottunk a szezonban, de első osztályú színvonalú meccs volt – zárta szavait Siska János.

A mérkőzés hajrájában Bus Iván megsérült, a röntgen szerencsére nem mutat törést a csuklójában. A Cápák legközelebb vasárnap, a Honvéd ellen hazai pályán játszanak.

MK


Kosárlabda: tabella

Az NB I./B, Piros csoport állása

1. Nyíregyháza 16 13 3 1417-1221 0.91

2. MAFC 16 12 4 1400-1298 0.88

3. Veszprém 16 11 5 1449-1373 0.84

4. Budafok 16 10 6 1388-1336 0.81

5. Salgótarján 15 9 6 1145-1145 0.80

6. BKG 15 8 7 1348-1213 0.77

7. Honvéd 16 8 8 1328-1373 0.75

8. Baja 16 8 8 1249-1243 0.75

9. MEAFC 16 8 8 1359-1354 0.75

10. TF-BP 16 8 8 1255-1268 0.75

11. MTK 16 7 9 1279-1351 0.72

12. Vasas 15 4 11 1202-1272 0.63

13. PVSK II. 15 2 13 1243-1433 0.57

14. Nagykőrös 16 2 14 1191-1373 0.56

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában