mennyei

2020.02.14. 09:50

A Nyírmeggyes benn maradna

Borza László az őszi teljesítményüknél jobbat vár csapatától.

Fotó: Dodó Ferenc

Nincs egyszerű helyzetben a telet kilenc pontjával a tizenötödik helyen töltő Nyírmeggyes és az eddig tizenhat egységet gyűjtő Baktalórántháza, mindkét gárda azon dolgozik, hogy meghosszabbítsa megye egyes tagságát.

A baktai gárda októberben váltott edzőt, Kozma József helyett Borza László került a csapat élére, az új tréner a tizenkettedik helyre kormányozta csapatát az őszi szezon végére.

Egyenesbe jöttek

– Héthetes felkészülésen vagyunk túl, hetente három foglalkozáson vettek részt a fiúk, ezenkívül edzőmérkőzések is szerepeltek a programunkban, valamint indultunk a nagypályás műfüves tornán.

– A fiúk becsületesen elvégezték a munkát, elégedett is lehetnék, viszont a meccseken akadtak gondjaink. Keretünkben alig történt változás, távozott a kapus Borkó József, érkezett a középpályára Ruska Tamás és a kapus Sinka Ábel. Az őszi produkciónkhoz képest mindenképpen előrelépést várok a csapattól, szeretnénk minél hamarabb elkerülni a veszélyes zónából – fogalmazott Borza László, a Baktalórántháza edzője.

Az újonc Nyírmeggyesnek, Körmös Miklós alakulatának nem sikerült eddig maradandót alkotnia.

– Heti négy edzéssel január 3-án kezdtük el a felkészülést, sok más csapathoz hasonlóan mi is részt vettünk a műfüves tornán. Munkánkat azonban betegségek hátráltatták, de úgy néz ki, kezdünk egyenesbe jönni.

– Az eredményesebb tavaszi szereplés érdekében igazoltunk pár játékost, érkezett Folytán Zoltán, Szondi Richárd és Török Sándor, bízom benne, hogy velük kiegészülve ki tudjuk vívni a bennmaradást – mondta Körmös Miklós, a Nyírmeggyes trénere.

BB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában