Nyíregyháza Spartacus

2020.02.09. 09:00

Csabán köszörülné ki a Szpari a soroksáriak elleni csorbát

Hiányzók a Szpariban, szervezett védekezés lehet az eredményes szereplés alapja.

Fotós: kapilali

 

Kártik Bálint nyáron betalált a csabai kapuba | Fotó: KM-archív

A Soroksár elleni hazai vereség csorbáját vasárnap Békéscsabán köszörülheti ki a Szpari. A lila-fehérek a tizedik helyen várják a meccset, a hangulat pedig sajnos gyászos a Kórház utcai stadionban, hiszen a napokban elhunyt Baukó András (Tusi bácsi), a csabaiak legendás gyúrója.

A békésiek a tizedikek, két pont és két helyezés a hátrányuk a Spartacus mögött. Az eddigi 29 pontjukból 16-ot hazai pályán gyűjtöttek be négy-négy győzelemmel és döntetlennel. Háromszor kikaptak, remélhetőleg vasárnap délutánra már mindhárom mutatójuk négyes lesz. A két együttes augusztusi, nyíregyházi meccsét a vendéglátók nyerték 3–0-ra.

– Felkészültünk a békéscsabaiak ellen, akikkel mindig kiélezett mérkőzéseket szoktunk játszani – kezdte érdekelődésünkre Lengyel Roland, a Spartacus vezetőedzője.

– A legfontosabb a szervezett védekezés lesz, és nem szabad feladnunk a támadások szervezését.

Sajnos lesznek hiányzóink, így Patvaros Zsolt, Hornyák Marcell és Sinanovics Sinan. Az ő pótlásukat kell megoldani, de azt gondolom, ehhez elég bő a keretünk.

– Még egyszer kihangsúlyoznám a stabil védekezés fontosságát. Ezzel a legutóbbi meccstől eltekintve nem volt gond, bízom benne, hogy vasárnap sem lesz.

Legyenek vezérek a pályán!

– Fontosnak tartom azt, hogy legyenek majd vezéreink a pályán. Azt szeretném látni, hogy mindenki harcosan, egymást kisegítve fog küzdeni, és eredményesen zárjuk majd a találkozót. Kijavítottuk a hibákat, bízom egy jó eredményben – így Lengyel Roland.

Szombaton még itthon edzettek a játékosok, vasárnap reggel fél kilenckor indultak busszal Békéscsabára.

Labdarúgás: NB II.

23. forduló, vasárnap. Békéscsaba–Nyíregyháza Spartacus. Békéscsaba, 14., v.: Szőcs (Punyi, Berényi). Spartacus: Fadgyas – Matyi, Fodor, Talabér, Svedyuk – Szekszárdi, Ötvös – Tóth, Kártik, Gyurján, – Kovács.

További mérkőzések: Szolnok–Szombathely, Budaörs–Budafok, Dorog–Vác, Soroksár–MTK, Tiszakécske–Kazincbarcika, Szeged–Gyirmót, Ajka–Vasas (17), Győr–BFC Siófok (18).

ML

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában