Szpari

2020.02.29. 11:25

Harcosságban és akaratban is előre kell lépni a sikerhez

Vasárnap a Kazincbarcika ellen szerezheti meg első idei győzelmét a Szpari.

Fotós:

Remélhetőleg csak vasárnapig várat magára a Nyíregyháza Spartacus első idei győzelme. A másodosztályú focibajnokságban egy döntetlen és három vereség a mérlegük a piros-kékeknek, ezen kell változtatni vasárnap ebéd után.

Putnokon ikszeltek

Ekkor a Kazincbarcika lesz a vendég. Ősszel a két csapat ikszelt Putnokon (2–2), az idén a borsodiak három döntetlen után, legutóbb pályaválasztón szenvedtek vereséget (0–2) a Vasastól.

– Hazai pályán természetesen csakis a győzelem lehet a cél vasárnap délután – kezdte a beszélgetést Lengyel Roland, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.

– Nehéz dolgunk lesz, hiszen a kazincbarcikaiak is szeretnének minél távolabb kerülni a kiesést jelentő helyektől. Ezzel együtt mindenképpen nyernünk kell.

– Elsősorban harcosságban és akaratban kell főleg előrébb lépni. Főként az első tíz-húsz percben nagyon megnyomni, koncentrálni, mert ebben a periódusban voltunk mostanában figyelmetlenek. Úgy vélem, amennyiben ezeket szem előtt tartjuk, akkor nem lesz gond – így Lengyel Roland.

Nincs eltiltott

Az időjárás miatt csütörtökön és pénteken műfüvön edzett a csapat. Eltiltott nincs, így minden adott az első idei győzelem megszerzéséhez.

Labdarúgás: NB II.

26. forduló, vasárnap. Nyíregyháza Spartacus–Kazincbarcika. Nyíregyháza, Városi Stadion, 14.30. Spartacus: Ásványi – Csilus, Fodor, Végső, Forgács – Kártik, Kovács N., Gyurján – Hornyák.

További mérkőzések: Vác–Ajka, Budafok–Békéscsaba, Budaörs–Gyirmót, Siófok–Csákvár (14.30), Haladás–Dorog, Szeged–Szolnok, MTK–Tiszakécske, Vasas–Győr (17)

ML

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában