szparika

2020.02.01. 11:38

Lehet eső, hó vagy sár, vasárnap jön a Soroksár

Vasárnap itthon kezd a Szpari, és természetesen a győzelem a cél.

Fotós:

Véget ért a téli szünet a honi labdarúgás második vonalában is. Vasárnap folytatódik a pontvadászat, a Nyíregyháza Spartacus hazai pályán kezdi az évet, mégpedig a Soroksár ellen.

A harmincegy pontos nyíregyháziak a hetedik helyről folytatják, a soroksáriak tizedikek, három ponttal van kevesebbjük, mint a Szparinak. Tavaly augusztusban a Szamosi Mihály Sporttelepen a vendég Szpari jutott vezetéshez, ám a Lipcsei Péter irányította soroksáriak fordítottak, és 3–2-re nyertek.

A saját játék a fontos

– Az első mérkőzés előtt nehéz feltérképezni az ellenfelet, így aztán elsősorban a saját játékunkra koncentrálunk – kezdte a beharangozó beszélgetést Lengyel Roland, a Spartacus vezetőedzője. – Nagyjából tudjuk, hogy mit várhatunk a Soroksártól, hiszen Lipcsei Peti már régóta ott edzősködik. Nagy játékos nem volt a keretükben, viszont ők is küzdenek betegségekkel és sérülésekkel.

Vasárnap próbáljuk majd magunkhoz ragadni a kezdeményezést és mindenképpen itthon tartani a három pontot, mert nagyon fontos a jó rajt, és ez meghatározhatja a folytatásbeli szereplést.

– Sajnos, Papp Mátéra betegség, Györgyi Arthurra pedig sérülés miatt nem számíthatok. Eltiltott nincs, szerencsére Sinanovics Sinan és Gyurján Bence is teljesen felépültek.

Bízom benne, hogy sokan lesznek kíváncsiak ránk vasárnap, és szeretnénk győzelemmel meghálálni a buzdítást – így Lengyel Roland.

A csapat a héten már edzett az örökösföldi sporttelep füves pályáján. Szombaton a mérkőzés helyszínén lesz a tréning.

ML


Labdarúgás: NB II., 22. forduló, vasárnap

Nyíregyháza Spartacus–Soroksár, Városi Stadion, 14. v.: Hanyecz (Belicza, Baghy). Spartacus: Ásványi – Svedjuk, Fodor, Végső, Csilus – Patvaros, Szekszárdi – Sinanovics, Kártik, Kovács – Hornyák.

További mérkőzések: Kazincbarcika–Ajka, Vác–Budaörs, Budafok–Csákvár, Haladás–Szeged, Gyirmót–Siófok, Tiszakécske–Győr (mind 14), Vasas–Békéscsaba, MTK–Dorog (17). Szabadnapos: Szolnok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában