szparika

2020.02.03. 07:23

Nyolc gól, hazai vereség és balhé

A Szpari már az első félidőben négy gólt kapott, a soroksáriak így mindhárom pontot megszerezték.

Fotó:

Kifejezetten tavaszias időben, jól előkészített gyepen kezdte meg idei menetelését a Nyíregyháza Spartacus a második vonalbeli focibajnokságban. A vendég a Soroksár volt, és már az első percben védenie kellett a hazai kapusnak. Aztán nem sokkal később már rezdült a háló, és korán vezetéshez jutott a Szpari.

Nem sokáig örülhettek a vezetésnek a vendéglátók, mert gyorsan jött az egyenlítés. Sőt, ha nem ügyetlenkednek a vendégek, nem sokkal később már növelhették volna az előnyüket. Támadásban maradtak a soroksáriak, és egy gyors akció végén már náluk volt az előny. Ez nőhetett volna, ám a felső léc besegített a nyírségieknek.

Nyílt volt a játék, bő fél óra elteltével egyenlített a Szpari, utána felhördült a publikum, mert Kártik Bálintot fellökték a tizenhatoson belül, ám tizenegyes helyett a hazai játékos kapott sárga lapot. (Szombaton ilyen szabálytalanságért két tizit is kapott volna a Fradi...)

Aztán ismét örülhettek a hazai drukkerek, mert Hornyák Marcell megszerezte második gólját. És nem volt vége, mert a soroksáriak egy perc múlva egalizáltak. És ilyen nincs, a ráadásban tizenegyesből ismét vezettek.

Szünetben volt mit megbeszélni a hazai öltözőben, ennek eredményeként kettőt is cserélt Lengyel Roland. A fordulást követően a soroksáriak már visszább álltak, vezetésük tudatában nem erőltették annyira a támadásokat, mint az első játékrészben.

Enyhe fölénybe került a Szpari, ám ez csak labdabirtoklásban jelentkezett. A hosszú hajrá kezdetén jött a harmadik hazai csere, támadgatott a Szpari, de nem volt eredménye. És még nem volt vége, mert a ráadásban egy igencsak lesgyanús szituáció végén az ötödiket is megszerezték a vendégek.

Így aztán nem kis meglepetésre, de nem érdemtelenül három ponttal távoztak a vendégek.

Négy gólt nem szabad kapni hazai pályán, főként nem egy félidőben.

A levonuláskor a játékoskijárónál kitört a balhé, egy piros lap is villant, volt lökdösődés. A történteknek bizonyára lesz még folytatása.

ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában