Golf

2020.03.11. 08:02

Ciprusi diadalért járó amfora az első idei trófea

Az érettségire is készülő Závaczki Bálint remekül kezdte az idei szezont.

Bálint jól ütött

Forrás: KM-archívum

Golf. Öt kiemelt versenye van az idén a Magyar Golf Szövetségnek. Az egyiket már meg is rendezte, úgymond albérletben. Az elmúlt héten debütált a Winter Cup névvel bíró találkozó, az ötből az egyetlen külföldi verseny.

Nem is akárhol ütötték a labdát a versenyzők, hanem Cipruson.

Bálint jól ütött
Fotó: KM-archívum

Kellemetlen volt a szél

Az elnevezéssel (téli) ellentétben igencsak tavaszias idő várta a háromnapos viadal résztvevőit. A kellemes meleg (18-19 fok) mellett kellemetlen szél tréfálta meg időnként a versenyzőket a hazai szezonkezdés előtti remek felmérőn.

A nyíregyházi Závaczki Bálint januárban és februárban törökországi edzőtáborokban gyűjtötte az erőt és csiszolta a technikát, majd spanyolországi tréningekkel hangolódott az első versenyre. Kiválóan, hiszen az első napon ő produkálta a legjobb eredményt a mezőnyben. Másnap a széljárás megfordult, sokaknak okozva gondot. Szerencsére Bálintnak nem, a másféle stratégia kidolgozása és megvalósítása is ment, mint a karikacsapás.

Húszütésnyi előnnyel

A zárónapot úgy várta az élen, hogy a mögötte követezőnek 18 ütés hátránya volt. A szél bekeményített, és sokakat megtréfált. Bálint végül 20 ütés előnnyel biztosan nyerte az idei első megmérettetést. Párját ritkító módon ezúttal nem serleget vagy érmet kapott a győztes, hanem stílszerűen egy amforát. Bálint márciusban még egy szlovéniai versenyen is indul, és közben készült egy szintén kemény próbatételre, mégpedig az érettségire.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában