Szpari

2020.03.28. 08:16

Magukévá teszik a klub gondolkodását

A Spartacus II. fiataljai az utánuk következőknek tapossák ki az utat.

A 18 éves Matyi Zoltán (b) az első csapatnál is bemutatkozott már

Fotó: Pusztai Sándor

Nagyot szólt tavaly nyáron a megyei futballban, hogy a Nyíregyháza Spartacus második csapatot indít a harmadik vonalban. Néhány meccsen Szatke Zoltán is játszott, illetve egy-két edző kollégája besegít a csapatnak a pályán, de alapvetően a 17–19 éves utánpótlás játékosokra épül az együttes, amely tizenöt forduló elteltével százszázalékosan, 133-6-os gólkülönbséggel vezeti a megye három Szabolcs csoportját.

A felnőttmeccsnek más a légköre

– Mindenképp hasznos volt, mert több célt elértünk – beszélt az eddigiekről Németh Károly, a Nyíregyháza Spartacus – Bozsik József Labdarúgó Akadémia igazgatója. – Bármennyire is „csak” megye három, de legalább felnőttmezőnyben játszanak a fiatalok. Ez egy plusz játéklehetőség, ami azért is kell, mert vannak olyanok, akik az utánpótlás-bajnokságban kevesebb lehetőséget kapnak szombaton. Visszajelzést kapunk, hogy ki az, aki szeret futballozni, aki nem megsértődik azon, hogy szombaton nem játszott, hanem vasárnap játékra jelentkezik. Továbbá fontos megjegyezni, hogy a felnőttbajnokság légkörét semmilyen ifimeccsel nem lehet átadni, a gyerekek így nagyobb eséllyel tudnak belépni a nagy csapat öltözőjébe, mert nem titok az sem, hogy akik jobban szerepelnek a felnőttmeccseken, azokat szépen finoman odasegítjük a felnőttek edzésére.

A klub imázsát építik

– Azt akartuk elérni, hogy máshogy gondolkozzanak a játékosok – tette hozzá. – Nem magáért a megye hármas győzelemért játszanak, hanem azért, hogy akik majd utánuk jönnek, reményeink szerint egy-két éven belül már a megyei első osztályban szerepelhessenek. A mostaniak teszik meg az első lépést ebben a folyamatban. Megértik, hogy egy család vagyunk, magukévá teszik a klub gondolkodását.

Az persze kérdéses, hogy ez a szezon miként fejeződik be, és a Szpari II. feljebb léphet-e egy osztállyal. Bárhogy is alakul, az biztos, hogy a szakemberek és a játékosok is hasznos tapasztalatokat gyűjtöttek.

– Még jobban megismerjük a játékosainkat emberileg, a gondolkodásukat, és ami fontos, hogy ez nagyon jó nevelési helyzet, mert edzőnek és játékosnak is önkontrollt kell gyakorolnia olykor – mondta Németh Károly.

– A fiatalok érezhetik, hogy milyen kimozdulni az össz­komfortból, megtanulják, hogy bizonyos körülmények befolyásolhatják a teljesítményt. Több néző előtt játszanak, mint ifimeccseken, így több a beszólás, a provokáció is. Ezt is meg kell tanulni kezelni. Ők a Spartacust képviselik, ha egy-egy nehéz helyzetet szimpatikusan oldanak meg, azzal a klub imázsát is építik, ellenkező esetben ronthatnak rajta. Összességében tehát nem csak szakmai, hanem nevelési előnyei is vannak, hogy indítottunk egy ilyen csapatot.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában