megyei II.

2020.04.01. 10:48

A vajaiak gólvágója hálás csapattársainak

Mezőladányban szinte egymaga intézte el a hazai csapatot.

Fotós: DODO FERENC

A megyei II. osztály Nyírerdő csoportjában a Vaja a harmadik helyről várja az esetleges folytatást. Kiss Attila gárdája az eltelt tizennégy fordulóban huszonkilenc góllal terhelte meg ellenfelei hálóját, ebből húsz Zakor János nevéhez fűződik, amellyel vezeti is a csoport góllövőlistáját.

A huszonhat éves játékos az előző idényben igazolt Vajára, és abban a szezonban huszonhatszor volt eredményes.

Szabolcsveresmarton triplázott

– Az előző idénybeli teljesítményemet szerettem volna túlszárnyalni, véleményem szerint harminc-harminckét gólt meg is tudtam volna rúgni, ha nem alakult volna így a helyzet – fogalmazott Zakor János.

Két éve igazoltam ide, egy jó társaságba csöppentem, itt mindenki azért küzd, hogy minél eredményesebbek legyünk.

– A vezetőség erre az idényre az első hat hely valamelyikének megszerzését tűzte ki célul, ezt eddig tudtuk is tartani. A srácokkal azt beszéltük meg az öltözőben, hogy megpróbálunk minél többet nyerni, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég a végelszámolásnál.

A nyitófordulóban még adós maradt a találattal, a második fordulóban azonban Szabolcsveresmarton az ő mesterhármasával nyerték meg a mérkőzést, nem ez volt azonban az egyetlen háromgólos mérkőzése, a bajnokságból ősszel kizárt Ajaknak is ennyiszer talált be. A Ladányi TC ellen ezt a teljesítményét is sikerült túlszárnyalnia, Mezőladányban a vajaiak mind az öt gólja az ő nevéhez fűződik.

Remek kiszolgálást kapott

– Az egy különleges mérkőzés volt, mert szinte minden megmozdulásom jól sikerült.

Rúgtam akciógólt, sarokkal betaláltam, szabadrúgásból is eredményes voltam, és fejesgólom is volt

– idézte fel a mérkőzést Zakor János, majd arról beszélt, hogy ez nem csak az ő érdeme.

– Persze ehhez kellett, hogy a társaimtól remek kiszolgálást kaptam, jobbnál jobb gólpasszokat adtak, amiért nagy köszönettel tartozom nekik.

BB

Borítókép: Zakor Jánosék eddig teljesítették a kitűzött célokat | Fotó: Dodó Ferenc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!