Kisvárda Master Good

2020.04.09. 08:05

Kis csoportos kisvárdai edzés a nagyoknak

A szabolcsiak első csapata korlátozások mellett gyakorol.

A kisvárdaiak ennél is nagyobb távolságot tartanak egymástól az edzésen

Forrás: KISVARDAFC

A legtöbb ember nehezen bírja a bezártságot, nincs ez másként a labdarúgókkal sem. A Kisvárda Master Good NB I.-es csapat játékosai az elmúlt hetekben otthon erősítettek és eljártak futni, de az mégsem olyan, mintha labdával mozognának. Hétfő óta ezt már megtehetik, igaz, csak szigorú szabályok mellett.

Örömmel tréningeznek

A labdákat és a különböző eszközöket folyamatosan fertőtlenítik, a játékosok pedig átöltözve érkeznek edzésre, így nem kell használniuk az öltözőt sem.

– Reggeltől délutánig tartanak az edzések, de a csapat ötös csoportokban, egymástól megfelelő távolságban edz – mondta el lapunknak Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója. – A játékosok nem tudnak minden játékelemet otthon gyakorolni, és bár itt az edzőpályán sem lehet például a csapatszintű védekezést és támadást vagy a labdabirtoklást gyakorolni, a technikai képzettséget és az erőnlétet lehet fejleszteni. A sportvezető hozzátette, ezek az edzések önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy a játékosok formába lendüljenek. Amikor lehetőség nyílik a teljes keretes edzésekre, onnantól még legalább három hét kell a csapatok felkészülésére, és edzőmeccsekre is szükség lenne.

– Látszik a játékosokon a háromhetes kihagyás. Fizikailag is lemaradásban vannak a korábbi önmagukhoz képest, illetve a labda is gyakrabban pattan el, egy-egy hiba kijavítására több időre van szükségük. Ugyanakkor az is látszik rajtuk, hogy nagyon várták már, hogy edzhessenek végre, kicsattannak az örömtől, hogy dolgozhatnak – tette hozzá Révész Attila.

A klubnál gyorsan kapcsoltak

Mint ismert, a kisvárdai klubnál az NB I.-es mezőnyben az elsők között hoztak házon belüli intézkedéseket, annak érdekében, hogy a vírus ne terjedjen a játékosok között és a városban sem. A Kisvárdán élő labdarúgók emiatt nem hagyhatják el a várost, a csapaton belül tilos a kézfogás és bármilyen érintkezés. A szabolcsi együttes március 14-én játszott mérkőzést legutóbb, akkor 5–1-re nyert a Honvéd vendégeként és a 7. helyen vonult kényszerpihenőre.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában