Fatum-Nyíregyháza

2020.04.27. 07:55

Mellette nem lehetnek ellentétek

A Fatum-Nyíregyháza fiatal játékosa egyre többet bizonyíthat.

Tóth Dalma tavaly nyáron az utánpótlásból felkerülve kapott szerződést a Fatum-Nyíregyháza felnőttcsapatától. Az előző idényben még nem sok lehetőség jutott neki, és a mögöttünk hagyott szezon elején sem játszott – ekkor még inkább azzal tűnhetett fel a szurkolóknak, hogy ő a csapat lelke, az a játékos, aki mindenkivel jóban van.

– Az Extraligában sok csapatnál megfigyelhető, hogy vannak a külföldiek és vannak a magyarok – beszélt a csapaton belüli szerepéről Tóth Dalma. – Nem feltétlen klikkek alakulnak, de kisebb csoportok jönnek létre a csapaton belül. Az előző szezonban ez nálunk is érezhető volt. Azt szerettem volna, hogy ebben az idényben ez másként legyen, próbáltam tenni azért, hogy tényleg egyben legyen a csapat, ne legyen ellentét. Most abszolút vevők voltak erre a légiósok, azt gondolom, hogy nagyon összetartó csapatunk volt.

Dalma mindig talál munkát a kertben

Készen várta a lehetőséget

A 20 éves játékos a szezon közben előbb azért kapott több lehetőséget, mert testvére, Fruzsina kisebb sérüléssel bajlódott. A két liberó szinte labdamenetenként váltotta egymást, Dalma ekkor bizonyított és kiérdemelte, hogy az aktív rotáció tagja legyen.

– Annak nyilván nem örültem, hogy azért játszom, mert Fruzsi sérült, de az jó volt, hogy játéklehetőséget kaptam – mondta a helyzetről Dalma. – Egyre inkább megszereztem a bizalmat, éreztem, hogy számít rám a szakmai stáb, ami nagyon motiváló volt. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű a pályán, mert sokat álltam a cseresarokban, de éreztem, hogy mindig kész vagyok beállni, és segíteni tudom a csapatot, hogy átlendüljön egy-két nehéz ponton. Szerintem ez sokszor bejött, sikerült úgy teljesítenem, ahogy elvártam magamtól. Remélem, a jövőben még jobban ki tudom segíteni Fruzsit.

Gyomlálás, kerítésfestés

Dalma napjai a szezon lezárása után is aktívan telnek: edz a csapattal, digitálisan folytatja az egyetemet, és otthon a kertben is munkálkodik.

– Az egyetem nagyon jól megszervezte a digitális oktatást, ugyan sokkal több a tananyag, és rengeteg beadandót kell csinálni, magunknak tudjuk beosztani az időnket – mondta Dalma, aki a Nyíregyházi Egyetem történelem-, testneveléstanári szakjának hallgatója. – Itthon nagyon szeretem a kertben tölteni az időt. Kertészkedek, gyomlálok, kerítést festek, ez jó kikapcsolódás edzés után vagy két óra között. Apával mindig találunk valami teendőt a ház körül, ő kiadja a feladatot, én meg segítek neki. Jól elvagyunk.

MK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!