Montrealban maradt az olimpiai arany

Ki tudja, mi lett volna, ha akkor már van kivetítő a stadionban, lassítás és visszajátszás. Sajnos nem volt. Így aztán egy centin múlott a dobogó, egy vitatott ugrással az olimpiai bajnoki cím. Történt mindez Montrealban Szabó Ildikóval, a honi női távolugrás nyíregyházi ikonjával.

Felhördült a publikum

– Az esélytelenek nyugalmával utazhattam Montrealba – először a tengerentúlra –, mindössze annyi volt az elvárás, hogy jussak a legjobb tizenkettőbe – indította a beszélgetést a negyvennégy esztendővel ezelőtti olimpiai emlékeiről a még mindig versenyzői alkattal bíró Szabó Ildikó.

– Igaz, a selejtezőben csak a harmadik kísérlettel biztosítottam a helyem a fináléba. Nem volt könnyű, mert hosszú volt a szám, szinte óránként kellett ugrani. Ez volt délelőtt, délután pedig már jött is a döntő. Közben annyi időm volt, hogy visszaugrottam a szállásra, ettem pár falatot és ittam egy jéghideg ásványvizet. A döntőben jól ment az ugrás, végül 659 centit értem el, ugyanannyit, mint a negyedik, ám neki jobb volt a második ugrása. A bronzéremhez 660 centi kellett, a győzelemhez pedig 672.

Igen ám, de az utolsó sorozatban Szabó Ildikó hatalmas repülés után landolt a homokban.

Felhördült a publikum, akkor még nem volt divat az ugrás előtti biztatás, csak a felhördülés és a taps. Örült ­Ildikó, hiszen hét méter feletti ugrást érzett (a világcsúcs 699 centi volt).

– A versenybírók idősebb urak voltak, akik igen hosszan nézték a deszkán a gyurmát. Aztán odahívták a főbírót, még nézegették, majd felemelték a piros zászlót. Így utólag azért volt gyanús az egész, mert egyedül én ugrottam nem speciális ugrócipőben, hanem tapadókorongos sprintercipőben. Akkor még nem is fogtam fel az egészet, csak később tudatosult bennem, hogy bizony egy világcsúcs, és ami fontosabb, egy olimpiai arany maradt Montrealban. A dobogóra akkori sportnagyhatalmak képviselői állhattak, NDK-s győztes (Angela Voight, 772), amerikai második (Kathy McMillan, 666) és ­szovjet bronz­érmes (Lidija Alfejeva, 660).

Ildikót kétszáz méteres síkfutásban is indították, ám a távol döntője előtt ivott jéghideg víz miatt begyulladt a torka, másnap lázasan már nem volt esélye továbbjutni.

– Mindezektől függetlenül hatalmas élmény volt az olimpia – folytatta Ildikó. – Sajnos a légkörre rányomta a bélyegét a müncheni tragédia. Komoly ellenőrzések után lehetett bejutni az olimpiai faluba, itt egy épületben lakott valamennyi magyar. Nagy mozgási lehetőség nem volt, ráadásul a többi versenyhelyszín távol volt az olimpiai falutól. A stadion nem, az mintegy tízpercnyi sétára. Az előbbiek miatt nem tudtunk szurkolni más sportágbeli honfitársainknak. Egyet sajnálok, hogy mivel még a kétszáz hátravolt, nem mehettem el megnézni a Niagara-víz­esést.

Élményekben azért így sem volt hiány, nem véletlenül fotóztuk le nyíregyházi otthonában a montreali ereklyékkel.

Fedett pályás Eb-ezüstök

– Vannak itt olimpiai zászlók, aztán a rajtszámom, a 208-as. Mindenki kapott egy emlékplakettet és egy láncot medállal. A kezemben látható fotón pedig a másik távolugróval, Ziegner Anikóval vagyok lefényképezve – tartott lajstrom­olvasást Szabó Ildikó.

Montreal után egy évvel éppen a nyíregyházi stadionban ugrott magyar csúcsot (676 cm). Ezüstérmet szerzett 1977-ben és ’78-ban a fedett pályás Eb-n San Sebastiánban és Milánóban.

Aztán jöttek a sérülések, egy mátraházi bokaficam miatt elúszott a moszkvai olimpia. Az egyesületi pontok miatt a nyíregyházi klub vezetői erőltették a versenyzést. Sérülten már nem ment úgy, mint korábban, egy fegyelmi pedig végképp betette az ajtót.

Csak diákolimpiai versenyeken

A Diósgyőri VTK-hoz igazolt, aztán 1981-ben Kazincbarcikán akasztotta végleg szögre az ugrócipőt. A borsodiaknál edzősködött is, majd már civilként tért haza Nyíregyházára.

Azóta is itt él, most egyedül. Gyermekei már felnőttek, egyikük sem sportolt versenyszerűen, amiből igazi szülőként nem csinált problémát, sohasem akart rájuk erőltetni olyat, amihez nem volt kedvük.

A nyíregyházi sportéletből érthetetlenül kikopott egy ilyen ikon, mostanában már csak diákolimpiai versenyekre hívják meg bíráskodni.

Nyugdíjas, nem elégedetlenkedik, talán már csak az unokák hiányoznak igazán. Az meg nem rajta múlik.

A montreali olimpián volt még egy nyíregyházi, igaz, a súlyemelő Kőszegi György akkor már a leninvárosi klubban versenyzett, és végül az 52 kg-ban ezüstérmet szerzett.

Mán László

Borítókép: Szabó Ildikó a montreali ereklyékkel | Fotó: Sipeki Péter

Ötkarikás tudnivalók

– Az olimpia hivatalos programjában huszonegy sportág összesen huszonhárom szakágának 198 versenyszáma szerepelt.

– Az olimpiai költségvetés a duplájára emelkedett. 16 000 rendőr gondoskodott a biztonságról.

– Politikai okokból huszonkét afrikai ország bojkottálta a montreali olimpiai játékokat.

– Az olimpián Kanada öt ezüst- és hat bronzérmet szerzett, aranyérmet azonban egyet sem. 1976-ig nem volt példa arra a nyári olimpiák történetében, hogy a rendező ország nem nyert aranyérmet.

– A tizenöt éves Nadia Comăneci öt nap alatt hétszer kapott maximális tíz pontot gyakorlatára. A román tornásznő az olimpián három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyert.

– Az olimpia legeredményesebb úszónője, Kornelia Ender négy arany- és egy ezüstérmet nyert.

– Az olimpián százhetvennyolc sportoló képviselte Magyarországot. A megnyitóünnepségen a magyar zászlót Kamuti Jenő tőröző vitte. A legeredményesebb magyarországi sportoló, Tordasi Ildikó vívó egy arany- és egy bronzérmet nyert.

– Az olimpián a magyarországi sportolók 22 érmet – 4 arany-, 5 ezüst- és 13 bronzérmet – nyertek. Magyarország a montreali olimpia előtt utoljára az 1924. évi nyári olimpiai játékokon nyert ötnél kevesebb bajnoki címet.

– A magyar csapat 14 sportágban, illetve szakágban összesen 163 olimpiai pontot szerzett. Ez 63 ponttal kevesebb, mint az előző, 1972. évi nyári olimpiai játékokon elért eredmény.

A montreali magyar dobogósok

Olimpiai bajnokok. Németh Miklós (gerelyhajítás), Magyar Zoltán (lólengés), Tordasi Ildikó (női tőr), férfi vízilabda-válogatott (Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, Konrád Ferenc, Molnár Endre, Sárosi László, Sudár Attila, ifj. Szívós István)

Ezüstérmesek. Balla József (birkózás, szabadfogás, +100 kg), Sztanity Zoltán (kajak egyes, 500 m), Csapó Géza (kajak egyes, 1000 m), Pfeffer Anna, Rajnai Klára (kajak kettes, 500 m), Kőszegi György (súlyemelés 52 kg)

Bronzérmesek. Réczi László (birkózás, kötöttfogás, 62 kg), Tuncsik József (cselgáncs, könnyűsúly), Bakó Zoltán, Szabó István (kajak kettes, 1000 m), Wichmann Tamás (kenu egyes, 1000 m), Buday Tamás, Frey Oszkár (kenu kettes, 500 m és 1000 m), Rajnai Klára (kajak egyes, 500 m), Baczakó Péter (súlyemelés, 82,5 kg), Egervári Márta (felemás korlát), Kulcsár Győző (párbajtőr), női kézilabda-válogatott (Angyal Éva, Berzsenyi Mária, Bujdosó Ágota, Csajbókné Németh Erzsébet, Gódorné Nagy Marianna, Csíkné Horváth Klára, Kéziné Pethő Zsuzsanna, Lakiné Tóth Harsányi Katalin, Lelkesné Tomann Rozália, Megyeriné Pacsai Márta, Nagy Ilona, Sterbinszky Amália, Tóth Harsányi Borbála, Vadászné Vanya Mária), öttusacsapat (Kancsal Tamás, Maracskó Tibor, Sasics Szvetiszláv), női tőrcsapat (Bóbis Ildikó, Kovács Edit, Maros Magda, Rejtő Ildikó, Tordasi Ildikó).

(forrás: Wikipédia)