Nyíregyházi Atlétikai Centrum

2020.05.07. 09:17

Féltávnál járnak az építők

A külső versenypálya-lelátó vasbeton szerkezete áll, az acélszerkezet is nagy részben elkészült.

A szerződés szerinti ütemezésnek megfelelően haladnak a munkák

Fotó: Pusztai Sándor

Felgyorsultak az események azóta, hogy szeptember elején letették a Nyíregyházi Atlétikai Centrum alapkövét. A megyeszékhely legnagyobb sportberuházásának összköltségvetése 7,1 milliárd forint.

A hét sportág befogadására alkalmas komplexumban többek között lesz egy nyolcsávos, IAAF-minősítésű rekortánpálya, egy füves edzőpálya fedett lelátóval, egy versenyek rendezésére is alkalmas edzőterem, illetve egy 48 férőhelyes sportszálló, valamint orvosi és rehabilitációs részleg.

Összeállt az acélszerkezet

– A teljes projekt átfutási ideje a munkaterület átvételétől a műszaki átadási-átvételi eljárás lezárásáig 600 nap.

A kivitelezés megkezdésétől 322 nap telt el, tehát elmondhatjuk, hogy a kivitelezés felénél járunk

– jegyezte meg érdeklődésünkre Hársfalvi Gergely, az Aktuál Bau Kft. ügyvezetője.

– A teljes szerződés értékének is körülbelül az 50 százaléka valósult meg, viszont fontos megemlíteni, hogy a továbbiakban beépítendő anyagok túlnyomó részét már megrendeltük. Összességében a szerződés szerinti ütemezésnek megfelelően haladnak a munkák.

A vállalt bontási munkák teljeskörűen elkészültek, a csarnoképület vasbeton szerkezete, valamint a fedett atlétikapálya acélszerkezete is összeállt (több mint 650 tonna acél beépítésével), és folyamatban van a tetőfedés, valamint a homlokzatburkolat kivitelezése.

– Az elektromos és gépészeti szerelések is elkezdődtek, a továbbiakban a szakipari munkák esedékesek, beleértve a sporttechnológiához szükséges előkészítést, illetve a szállodarész kivitelezési munkáit. A talajszint alatti építmények, közművek nagy részben kész vannak, az épülethez és a külső hálózatra csatlakozások hiányoznak.

Nagyobb késedelem nem volt

– A külső versenypálya-lelátó vasbeton szerkezete áll, az acélszerkezet is nagy részben elkészült, megkezdődtek a futó- és dobópálya kivitelezési munkái. A leendő edzőpálya területén vannak a kivitelezés felvonulási létesítményei, ennek a területnek a kivitelezése várhatóan az év végén kezdődik.

Összességében tartható az ütemterv

– nyomatékosította Hársfalvi Gergely.

– Egyes kisebb munkarészeknél előfordult némi átütemezés, de a projekt a szerződésben vállalt ütemezés szerint készül, nem tapasztalható sem jelentős előteljesítés, sem pedig késedelem.

Természetesen a veszélyhelyzet nem segítette a projekt előrehaladását, de nagyobb késedelmet ez idáig nem okozott.

– A szállítási, gyártási korlátozások miatt a projektet irá­nyító kollégáknak pontosabban kell ütemezni a kivitelezési munkákat, egyes anyagokat korábban kell megrendelni azért, hogy időben kiér­kezzenek a területre. A munkaterületen mindent elkövetünk a dolgozók egészségének megóvásáért, ami nyilván generál pluszfeladatokat, azonban emellett igyekszünk a szerződésben vállalt határidőket maradéktalanul betartani.

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában