Labdarúgás

2020.05.21. 07:58

Minden korosztályban kiemelkedően teljesítenek

A Nyíregyháza Spartacus három játékost is ad a korosztályos válogatottnak.

A Nyíregyháza Spartacus felnőttcsapata

Forrás: Szakosztály

Fotó:

Az MLSZ megyei igazgatósága márciusban ­tartotta hagyományos gáláját, amelyen az elmúlt esztendő legjobbjait díjazták. Az eseményen kilenc kategóriában adtak át elismeréseket, a legjobb női egyesület díját a Nyíregyháza Spartacus érdemelte ki. Nem is érdemtelenül, hiszen a szakosztály a különböző korosztályos bajnokságokban rendre ­eredményesen szerepel. A leány U14-es gárdát az Észak-keleti csoport élén érte a sorozatok felfüggesztése, az U16-osok a második, a U19-esek az első, míg az NB II.-es felnőttgárdájuk a negyedik helyen állt.

A Nyíregyháza Spartacus felnőttcsapata
Fotó: Szakosztály

– Először kaptuk meg ezt a díjat, nagyon büszkék is vagyunk rá, mert ez nem az egyik csapatunknak szól, hanem ezzel az egész női szakág munkáját ismerték el – mondta Sánta Tibor, a Nyíregyháza Spartacus szakágvezetője. – Nem csak ez a négy csapatunk van, a Bozsik-program keretén belül már a legkisebbekkel is foglalkozunk, U7, U9, U11, U13 korosztályos lányok is rúgják nálunk a bőrt.

Szorosan együttműködnek

– Több mint száz igazolt ­játékosunk van, akikkel nyolc edző foglalkozik a különböző korosztályokban. A veze­tőedzők munkáját gyakor­nokok, kapusedzők és technikai vezetők segítik. Szakembereink szoros együttműködésben dolgoznak, képzéseink egymásra épülnek. Kiemelten figyelünk a tehetségekre, így az is gyakran előfordul, hogy egy-egy kiemelkedő képességű játékosunk korosztályt is ugorhat.

– A szabályzat szerint 15 éves korban már a felnőttcsapatban is pályára léphetnek játékosok, ilyen nálunk Tuza Petra, aki stabil tagja a felnőttgárdánknak. Ő, valamint Katona Flóra és Czvik Petra a korosztályos válogatottnak is tagjai – fogalmazott büszkén a szakágvezető.

– A 14 éves Brekovszki Julianna pedig már az U16-osokkal tréningezik, és játékára is ennél a gárdánál számítunk. Kiemelt képzési központ vagyunk, a saját utánpótlás nevelése a legfőbb feladatunk, szeretnénk, ha a nálunk felnövőkből minél többen a felnőttcsapatunkban is szerephez jutnának majd – zárta Sánta Tibor.

BB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában