mennyei

2020.05.27. 10:30

Nem volt véletlen a gyarmatiak őszi jó sorozata

A Fehérgyarmat stabilizálni akarta helyét a középmezőnyben.

Fotós: Pusztai Sándor

Fotós: Pusztai Sándor

A Tiszántúli Takarék megyei I. osztályban ősszel nyolc csapatnál váltottak edzőt, köztük Fehérgyarmaton, ahol Siti Ferenc pozícióját Harbula Balázs vette át a második forduló után. Az új trénerrel az első meccsen még kikapott a Gyarmat, az azt követő kilenc mérkőzésből viszont hetet megnyert, és csak egyszer kapott ki.

– A csapat új helyzettel találta magát szemben, hogy már nem Feri az edző, mindenki meg akarta mutatni, hogy teljes értékű futballista – emlékezett vissza az őszi jó sorozatra Harbula Balázs.

Én is nagy lelkesedéssel vágtam bele a munkába.

– A legtöbbször korrekt volt a játékvezetés, jó összképe volt a meccseknek. A sorozat nem a véletlen műve volt, a vége viszont már nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Sérülések és eltiltások miatt szűk lett a keretünk, nem tudtunk olyan minőséget a pályára vinni, ami a pontszerzéshez elég lett volna – utalt arra a tréner, hogy az utolsó négy, őszi fordulóban csak egy pontot szerzett a csapat.

A Gyarmatnak a tavaszi idényben csupán három találkozó jutott, és a nyolcadik helyen fejezte be a bajnokságot.

A megye egyben maradnának

– Az volt a célunk, hogy tavasszal stabilizáljuk helyünket a középmezőnyben – folytatta az edző. – Az első két mérkőzés jól is sikerült, a Kisvárda elleni vereség pedig nem fájt annyira, mert magasabb kvalitású játékosok alkották az ellenfél keretét (a Mátészalkát 5–2-re, a Baktalórántházát 2–0-ra verték meg, a Várdától 5–1-re kikaptak – a szerk.).

Ami a jövőt illeti: Fehérgyarmaton bíznak benne, hogy továbbra is megye egyes csapata lesz a városnak.

– A fehérgyarmati önkormányzat igyekszik maximálisan a klub mellett állni, olyan döntések is születhetnek, amik kedvezően alakíthatják a csapat sorsát, tehát igyekszik mindent elkövetni annak érdekében, hogy a jövőben is megye egyes maradjon a csapat – zárta szavait Harbula Balázs.

MK

Gyarmati számok

Végeredmény

8. 18 9 1 8 44-43 28

Hazai pályán

7. 9 5 1 3 28-24 16

Idegenben

7. 9 4 – 5 16-19 12

Házi góllista. 9 gólos: Kovács Béla Róbert. 7 gólos: Lakatos Ferenc. 5 gólos: Orosz Flórián. 3 gólos: Antal Roland, Barta Ferenc, Popovics Norbert. 2 gólos: Ács Szabolcs, Bobal Mátyás, Imre Zsolt Péter, Imre Márk, Kóczé Szabolcs. 1 gólos: Farkas Sándor, Szatke Márk, Kovács Erik Dávid.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában