Szpari vs. Sényő

2020.05.14. 08:14

Zárt kapuk mögött, tét nélkül, de már fociztak

Az NB II.-es Nyíregyháza Spartacus március 14-én, az NB III.-as Sényő-Carnifex FC március 8-án játszotta a szezonbeli utolsó bajnoki mérkőzését.

Fotó:

A koronavírus-járvány miatt az elmúlt két hónapban jóformán csak egyéni, kondicionáló edzésekkel tudták magukat valamelyest szinten tartani a játékosok, labdás tréningeket másfél hete tarthatnak a csapatok.

A két csapat futballistái a körülmények miatt alighanem izgatottan várták a szerda délutánt, amikor egymás ellen játszhattak edzőmeccset az örökösföldi sporttelepen. A mérkőzést természetesen zárt kapuk mögött rendezték, 20-30 néző azért a kukoricás mellett parkolva, a kerítésen kívülről így is megtekintette a találkozót.

A játékosokon érezhető volt, hogy „kiéheztek” a meccshangulatra, nagy vehemenciával estek egymásnak – no nem szabálytalanok voltak, a lelkesedés inkább a tempón volt érezhető.

 

Többet támadott a Szpari

A magasabb osztályú Szpari kezdett jobban, többször is eljutott az ellenfele tizenhatosáig, bő negyedórával a kezdés után a csapat gólfelelőse, Hornyák Marcell egy szép támadás után meg is szerezte a vezetést. Még az első félidőben válaszolt a sényőiek házi gólkirálya, Kapacina Valer, aki a Barcsay Márk által kiharcolt tizenegyest értékesítette.

A Spartacus a szünetben sort cserélt, a Sényő apránként fiatalított, és sokáig jól tartotta magát, de a nagyobb lendülettel játszó, pontosabb nyíregyháziak fokozatosan az ellenfelük fölé nőttek, és magabiztos győzelmet arattak.

MK

 

Labdarúgás: felkészülési mérkőzés

Nyíregyháza Spartacus FC–Sényő Carnifex FC 4–1 (1–1)

Spartacus, 1. félidő: Fadgyas – Csilus, Talabér, Pejovics, Forgács, Végső, Gyurján, Kártik, Ötvös, Patvaros, Hornyák. 2. félidő: Ásványi – Matyi, Fodor, Szekszárdi, Svedjuk, Papp, Szinanovics, Boda, Starosta, Tóth Á., Kovács N. Vezetőedző: Gálhidi György

Sényő: Gagyi (Krizsanovszki) – Szokol (Bodó), Hadházi (Kelecsényi), Farkas (Boros), Fabu (Páll), Klepács, Fenyőfalvi, Schmidt (Lakatos), Barcsay (Tőkés), Lizák, Kapacina V.(Kapacina K.). Edző: Imrő László, Fiumei Viktor. Gól: Hornyák (18.), Svedjuk (62.), Starosta (82.), Kovács N. (86.), illetve Kapacina V. (33. – 11-esből)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában