Tenisz

2020.06.24. 09:01

Az időjárás nem volt kegyes

Remek volt a hangulat a Sóstói Erdő Kupán, amelyre Fucsovics Márton is kilátogatott.

Fucsovics Márton (b), Pázmándi József és Joó György

Forrás: Olvasónktól

Ember tervez, az időjárás végez. Az elmúlt héten csonkára sikeredett a Marso Tenisz Centrumban rendezett Sóstói Erdő Kupa elnevezésű országos amatőrverseny, amely egyben az országos szenior ranglistapontszerző sorozat nyitánya volt. A három­napos találkozóra végül egyesben ötvenhárman, a párosokban hatvanan jelentkeztek.

Látványos eredményjelző

– Pénteken még nem jelentett gondot az eső, minden a tervek szerint ment – tájékoztatta lapunkat Pázmándi József, aki a ranglistaverseny szervezője és indulója is volt. – Sajnos szombaton délben hatalmas vihar volt, a kényszerszünetet követően délután ötre négy pályát sikerült játékra alkalmassá tenni, azokon este tizenegyig játszottak. Vasárnap reggel esett, aztán elállt, és volt remény arra, hogy néhány pályát rendbe lehet tenni. Végül ismét eleredt, és ezt követően úgy kellett dönteni, hogy vége a versenynek. Az egyéni számok közül hat döntő és egy elődöntő maradt el, a párosoknál pedig tizenkét találkozót nem sikerült befejezni.

– Szombaton este a versenyzők meleg vacsorát kaptak a pályák mellett, majd éjfélig élő zene szórakoztatta őket. Az este fénypontja volt, amikor világklasszis nyíregyházi teniszezőnk, Fucsovics Márton megjelent a stadionban, több mérkőzést is végignézett, Erdei Csabával, az országos szeniorszövetség elnökével is találkozott, aki amellett, hogy játékosként is részt vett a versenyen, egy korszerű és látványos eredményjelző rendszert is magával hozott – így Pázmándi József.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában