Torna

2020.06.17. 07:48

Leventének a rundel-flick a kedvence

Mestere és tanára, Nagy József szerint tanítványa igazán elegáns tornász és példásan szorgalmas.

Fotó: Dodó Ferenc

A magyar torna dicsősége nem kopott meg, a népszerűsége viszont már nem olyan, mint évtizedekkel korábban. Az egyik alapsportággal azért szerencsére megyénkben is foglalkoznak, elsősorban Nyíregyházán és Kisvárdán.

Utánpótláskorú tornászaink közül többen értek már el szép sikereket a különböző korosztályos versenyeken. Közéjük tartozik a nyíregyházi Molnár Levente, a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium nyolcadikosa.

Videók alapján választott

– Sportos család a mienk, apukám úszott, a bátyám kosarazott – kezdte bemutatkozását Levente. – Másodikos koromban kezdtem el tornázni, miután anyáék megkérdezték, hogy mit szeretnék csinálni, és videókat mutattak.

Nekem a torna tetszett a legjobban, ezt választottam. Emlékszem, az első edzésemre anyáék vittek el, és a gyakorlás felénél megkérdezték Józsi bát, hogy mi a véleménye.

Ő azt mondta, hogy „érdemes foglalkozni Leventével”. Nekem is megtetszett, mert minden izmunkat megmozgatja, erősebbek, ügyesebbek és hajlékonyabbak leszünk tőle. Az első versenyen nem értem el semmilyen helyezést, de boldog voltam, hogy versenyezhettem.

Az élen zárt

Aztán persze, ahogy ügyesedett Levente, jöttek is az eredmények. Az idei diák­olimpia sorozaton egyéniben és csapatban is az élen zárta a kisvárdai megyei döntőt, majd Kiskunhalason az országos elődöntőt.

A fővárosi fináléba a legjobb eredményt felmutatóként került ő és a csapat is, ám a döntőket a vírusveszély miatt lefújták. Tavaly is dobogós volt, most nagy esélye lett volna az elsőségre.

A talaj és a lólengés

– Leginkább a talaj és a lólengés tetszik, a kedvenc gyakorlatom a rundel-flick – nyújtott testű szaltó hátra 360°-os fordulattal –, és a kézen át szaltó. A kedvenc tornászom a ló miatt Berki Krisztián.

– Levente olyan tanítvány, amilyet az edzők szeretnek – vette át a szót Nagy József, aki Levi és társai edzője és testnevelője is az Eötvösben. – Ötödikig az Aranyba járt, aztán került át hozzánk az Eötvösbe, kimondottan a torna miatt. Nagyon tehetségesnek tartom, jó szellemű, jól nevelt, intelligens fiú.

– Ő csak akkor hiányzik, ha lázas beteg, vagy egyéb rendkívüli ok jön közbe. Példás a szorgalma, a hozzáállása, a magatartása, fegyelme és figyelme, a sport iránti alázatossága.

– Magas termetű és minden szeren igen mutatós, elegáns tornász. Gyakorlatilag hatszeres, Kiskunhalason például ugrásban 9,9-et kapott, ez volt az elődöntő legmagasabb pontszáma. A tornában nélkülözhetetlen koncentrálásnak és fegyelemnek, miként a többiek, ő is hasznát veszi a tanulásban.

Edzőterem, kondipark

– A vírusveszély miatt márciustól volt egy másfél hónapos kihagyásunk, majd ahogyan enyhítettek a megszorításokon, elkezdtünk hetente kétszer edzeni Tarnóczy Zalán segítségével egy bérelt edzőteremben, az Underground Funkcionális Edzésközpontban, kétszer pedig a stadion kondiparkjában.

Futottunk, szökdeltünk, három hét képességfejlesztéssel telt el. Két hete tudunk bemenni ismét az iskolába, és visszaálltunk a korábbi ritmusra. Hetente ötször edzünk, egy-egy gyakorlás háromórás.

– Július első hetében lesz egy edzőtáborunk, utána négy-öt hét pihenő jön, és augusztus elején ismét folytatjuk a közös munkát. Mivel Levente jövőre a középiskolások között fog versenyezni, új gyakorlatokra lesz szükség, ezeket állítjuk össze, és szépen megtanuljuk – így Nagy József.

Levente a kevéske szabadidejében szeret lógni és játszani a haverokkal, a távoli jövőről úgy vélekedett, hogy a középpontban marad a torna, majd edzősködni szeretne.

Az ifjú tornász nem vált sulit, ősztől az Eötvösben folytatja, ott végzi majd a gimnáziumot, és szeretne a Nyíregyházi Egyetemen tanulni.

És persze tornázni, s sikereket elérni.

ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában