Fatum-Nyíregyháza

2020.06.11. 15:35

Német válogatott ütő a Fatum új igazolása

Sina Fuchs az előző idényben a spanyol élvonalban röplabdázott.

Sina Fuchs az új igazolás

A Fatum-Nyíregyháza bejelentette a német Sina Fuchs szerződtetését.

A 180 centiméter magas szélső ütő a nyíregyházi klub közlése szerint a Bundesligában szereplő USC Münster együttesével bajnoki bronzérmes lett 2016-ban és ­ezüstérmes a Német Kupában, 2017-ben a német bajnok 1. VC Wiesbadenhez szer­ződött, amellyel 2018-ban bekerült a DVV Kupa döntőjébe.

A mögöttünk hagyott idényben a spanyol első osztályú CV Alcobendas csapatában játszott. A 28 éves játékos a német válogatottal világbajnoki résztvevő volt.

– Nagyon izgatottan várom már a következő szezont, örülök, hogy Magyarországon fogok játszani – idézi Sina Fuchsot a klub honlapja. – Nem sok mindent tudok ugyan az országról és a magyar röplabdáról, de tudomásom szerint egy nagyon jó hírű klub a Fatum-Nyíregyháza, amely az elmúlt szezonban is kimagaslóan teljesített, ezért is döntöttem, hogy elfogadom az ajánlatot. Másrészt lehetőségem lesz nemzetközi mérkőzéseken szerepelni.

A klub korábban Tóth Dalma, Tóth Fruzsina, Pintér Andrea, Inneh-Varga Eliza és Genesis Francesco szerződéshosszabbítását jelentette be, valamint az is eldőlt már, hogy a következő idényben is Németh Szabolcs lesz az együttes vezetőedzője.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában