Ralikrossz

2020.06.18. 07:53

Versenypályán kísérleteznek

Az új fejlesztésű hidrid­autók külön kategóriában, öt futamon állnak rajthoz az idén.

Fotó: Janics Attila

A Swift Hybrid RX Cup a magyar ralikrosszbajnokság 2020-ban induló új kategóriája. A verseny­autók elektromos rendszere hazai fejlesztésű, kifejezetten a versenyzéshez készült, a célja egy környezetbarátabb, gazdaságosabb, de a kategóriájánál jobb menettulajdonságokkal rendelkező ­autó építése volt.

A tavaly aláírt szerződés értelmében nemrégiben bemutatták a Swift Hybrid RX Cup márkakupa-bajnokság első autóit.

Az alapot a Swift Cup Europe-ban megismert autók képezik, elöl 1,6-os szívómotor hajt, de a hátsó tengelyt már egy saját fejlesztésű hibrid hajtás segíti.

A Magyar Ralikrossz Országos Bajnokság részeként az első évben hat, majd később nyolc autó alkotja a kupa mezőnyét.

Kakucson teszteltek

A fejlesztésben a kecskeméti Neumann János Egyetem, a Tímári Attila vezette Kenji Racing Team, Vaskó János, a Europe Electric Industries Kft. vezetője, Burkus Egon, a GFS Racing Team tulajdonosa, Schindler Attila, a Fiatalok a Jövő Autósportjáért Egyesület elnöke is részt vett.

A hétvégén a Kakucs Ringen tesztelték az autókat.

– Négy versenyzőnk, Held Zoltán, Nagy Benjámin, Vaskó Dominik és Turi Tamás a bemelegítő körben megismerkedtek a pálya nyomvonalával, majd egyeztettük velük a versenyre szánt beállításokat.

Az első futamot a mezőny közepén kezdték meg a srácok, a pálya nagyon szűk lassítót is tartalmazott, amely a mi 1,9 méter széles autóinknak nem kedvezett, ettől függetlenül pilótáink a mezőny első harmadában végeztek.

A második körre megbeszéltük a változtatásokat, az eső azonban közbeszólt, így a rendezők törölték a hátralévő két futamot.

Két hét múlva már a teljes mezőny részvételével mind a hat Swift Hybrid RX versenyautóval találkozhat a szakma és az érdeklődők is – fogalmazott Schindler Attila, a Fiatalok a Jövő Autósportjáért Egyesület elnöke.

Az eddigi munkáról, az eredményekről, valamint a jövőbeni tervekről Vaskó Jánost, a Europe Electric Industries Kft. vezetőjét kérdeztük.

Párhuzamos hibrid rendszer

– A kecskeméti egyetemmel közösen két éve kezdtünk el fejleszteni egy elektromos hibrid hajtást, amelyet később a közúti közlekedésben lehet majd hasznosítani, a prototípust azonban versenykörülmények között teszteljük – tekintett vissza Vaskó János.

– Ez nagyon leegyszerűsíti a dolgunkat, hiszen a közúti teszteléshez rengeteg engedély szükséges. A tavalyi évet végigteszteltük már egy Peugeot-val, amelybe a hátsó elektromos hajtást beépítettük.

Innen jött az ötlet, hogy indítsunk egy külön kategóriát, amelyet a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, Oláh Gyárfás is támogatott.

A sorozatban az általunk tesztelt rendszerrel hat 1,6-os Swift indul majd, ezek az autók mind egyformák, és márkakupa jelleggel országos bajnokságként illesztette a programjába a szövetség.

A járvány minket is megállított, de ezen dolgoztunk és dolgozunk a mai napig gőzerővel.

– Több koncepciót is kidolgoztunk, nemcsak azt, ami a versenyautóban van, olyan technológiákon is dolgozunk, amelyek a közúti járműfejlesztésben is hasznosíthatóak lesznek.

Mindenképpen abban gondolkozunk, hogy a kétféle hajtás közös, minél hatékonyabb működtetésével növeljük a járművek hatótávolságát.

Az a véleményünk, hogy az elektromos hajtás főleg a lokális, városi közlekedésben lehet hatékony, hiszen nincs károsanyag-kibocsátás, a távolsági közlekedésben azonban praktikusabb a hibrid hajtás, mert az elektromos töltés sok időt vesz igénybe, és az akkumulátora is nagy súlyú.

Elképzeléseink szerint az első tengely maradna fosszilis üzemanyaggal meghajtott, míg a hátsó tengely elektromos meghajtású, a két hajtás szinkronizálásával jönne létre a párhuzamos hidrid rendszer.

Az elektromos hajtásnál törekszünk arra, hogy a lehető legtöbb energiát tudjuk hasznosítani, a működés során termelődő energiából minél többet próbálunk visszanyerni és felhasználni.

Végső célunk az lenne, hogy az első hajtásnál a hagyományos Otto-motorokat lecseréljük más erőműre, amely nem feltétlenül fosszilis üzemanyaggal működne, de ez irányú kutatásaink még gyerekcipőben járnak.

Biztató eredmények

– Az autósportot ezekhez a kutatásokhoz, fejlesztésekhez laboratóriumnak tekintjük, az általunk fejlesztett akkumulátorokat is úgy készítettük el, hogy folyamatosan figyelni tudjuk az energia-visszanyerést.

– Az első eredmények biztatóak, ezek az autók normál benzinnel alig mennek rosszabb köröket, mint a speciális benzinnel tankolt verseny­autók – zárta Vaskó János.

BB


 

Swift Hybrid RX Cup

2020-as futamok:

Július 10–11–12.: Kakucs

Augusztus 7–8–9.: Máriapócs

Augusztus 21–22–23.: Greinbach

Szeptember 11–12–13.: Kakucs

Október 9–10–11.: Máriapócs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában