2020.07.23. 07:49
Győztes hazai bemutatkozás
Az élvonalbeli rajtra hangoló Kisvárda a Kazincbarcikát fogadta; az új igazolás kezdőként játszott.
Sztavrosz Cukalasz (labdával) és Fernando Viana (hátul) hozták össze az első gólt
Forrás: KM-archív
Fotó: Sipeki Peter +36(20)958-9928
Közel négyszáz szurkoló volt kíváncsi szerda délután a következő szezonra hangoló Kisvárda Master Good első hazai felkészülési mérkőzésére – és persze Gosztonyi András sem akarta kihagyni az NB II.-es Kazincbarcika elleni találkozót. A 29 éves játékos még az Achilles-ín-szakadásából lábadozik, ám a stadion felé bicegve és a lelátón a sérült testrészt felpolcolva sem kerülték el a biztató szavak, még az ellenfél trénere, Vitelki Zoltán is érdeklődött a hogyléte felől.
A Vasastól érkezett védő
A középpályás hetekig nem futballozhat még, a társak viszont már javában készülnek, és a Borsod megyei együttes ellen kezdeményezően léptek fel, Lucas például az 5. percben kis híján kettétörte a kapufát a 35 méterről eleresztett lövésével, Kovácsréti Márk ziccerét pedig a vendégkapus védte. A 19. percben a gól is megszületett, Sztavrosz Cukalasz fejelte a kapuba Fernando Viana beadását. A kezdőben kapott helyet a Várda legújabb igazolása, a Vasastól érkező Lakatos Csaba. A 22 éves balhátvéd egyszer már közel állt ahhoz, hogy a szabolcsiak futballistája legyen, négy éve ugyanis próbajátékon vett részt a csapatnál.
Debrecenbe utaznak
Az első félidő második felére visszaesett a tempó – ez nem is csoda, hiszen a kisvárdaiaknak délelőtt már volt egy kétórás edzésük –, amit a szünetben becserélt fiatalok növeltek újra a második játékrész elején. A 18 éves Viktor Riznicsenko nagy góllal állította be a végeredményt. A Kisvárda a múlt szombati, kállósemjéni 10–0 után Supka Attila vezetőedző első hazai meccsén 2–0-ra nyert. A csapatnak bizonyára nehezebb dolga lesz szombaton, amikor a Debreceni VSC vendégeként játszik felkészülési meccset.
Labdarúgás
Felkészülési mérkőzés
Kisvárda–Kazincbarcika 2–0 (1–0)
Kisvárda Master Good, 1. félidő: Dombó – Melnik, Ene, Rubus, Lakatos Cs. – Lucas, Karaszjuk – Hej, Cukalasz, Kovácsréti – Viana. 2. félidő: Odincov – Czene, Ene, Avetiszjan, Baranyai – Szőr, Szimovics – Himics, Cukalasz, Riznicsenko – Jelena. Gól: Cukalasz (19.), Riznicsenko (53.).