Atlétika

2020.07.30. 08:49

Hamarosan jön a főverseny

A NYSC két súlylökője jó formában várhatja a magyar bajnokságot.

Múlt hétvégén Budapesten rendezték meg a Honvéd Kupát, amelyen a Nyíregyházi Sportcentrum két súlylökője, Tóth Balázs és a Tucsa Veronika is részt vett. Mi az, hogy részt vett, Balázs (17.19 méter) ezúttal sem talált legyőzőre, Veronika (12.74. méter) pedig hatodik lett az erős mezőnyben.

– Tóth Balázs még nem kapott ki idén, pedig a Honvéd Kupán is a teljes magyar élmezőny ott volt, ennél erősebb felhozatal csak nemzetközi verseny jöhetne össze – értékelte a nyíregyházi klub súlylökőinek teljesítményét Kerekes László edző. – Tucsa Veronikával új mozgást tanultuk. Korábban csúszásból lökött, most már forgásból. Nemrég tért vissza Nyíregyházára, így az új technika elsajátításában picit megrekedt, de már jó úton járunk és folyamatosan javulnak az eredményei. Az ő versenyében is Márton Anita kivételével ott volt az élmezőny.

A következő verseny ezen a hétvégén a Budapest Open lesz, amelyre tizennégy nyíregyházi dobóatléta utazik, a felnőttek között Tucsa Veronika mellett Kerekes Dóra és Szikszai Róbert is, majd egy hétre rá következik a főverseny, a 125. Atlétikai Magyar Bajnokság.

– Szikszai Robi a téli dobóbajnokság óta először versenyez, szerettem volna, hogy a magyar bajnokság előtt dobjon még versenyen. Balázs a Budapest Open kihagyja, úgy gondolom, hogy neki most nincs erre szüksége. A legfontosabb, hogy a magyar bajnokságra készülünk, ez a főversenyünk, mert nem hiszem, hogy lesznek nemzetközi viadalok – tette hozzá Kerekes László.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában