Rallycross

2020.07.13. 14:17

Világpremier a Magyar Rallycross bajnokságban

A nyíregyházi Vaskó Dominik az előkelő harmadik helyen zárta 2020 első Kakucs Ringen megrendezett rallycross versenyét, mégpedig egy Swift Hybrid versenyautóval.

Gyönyörű, napos időben már pénteken reggel megérkeztünk a várva-várt bajnoki idénynyitó versenyre. A tervnek megfelelően, a délelőtt folyamán felépítettük a 6 autó befogadására alkalmas depó sátrainkat, majd beköltöztettük a lakókat!

 

Az első éles versenyén, világpremierre készülő Swift Hybrid RX versenyautók ott ragyogtak, csillogtak a verőfényes napsugárban. A délután folyamán megtörtént az adminisztratív és a szigorú, szabályosságot vizsgáló technikai gép átvétel. A depó megtelt a 100 db autót felvonultató mezőny szebbnél szebb járgányaival. Az átvételt követően a csapat átbeszélte a hétvége pontos menetrendjét, majd nyugovóra tért. Reggel igazán dallamos madárcsicsergés ébresztette a csapatot. Íncsiklandozó étkek kerültek az asztalra, amit a közben megérkező csapattagokkal jóízűen elfogyasztottunk.

A gyors áttörölgetés után elindulhatott az első szabadedzés, amit a 6 történelmet író versenyző (Held Zoltán, Nagy Benjámin, Neer Cohen, Luigi, Turi Tamás, Vaskó Dominik) a pályaív megismerésével töltött.

A gyors ellenőrzés, majd relaxálás után elérkezett az időmérő edzés első szakasza. A fiúk jól teljesítettek, az ifjú titán Nagy Benjámin, Turi Tamás, Luigi sorrendben abszolválták a 4 körös távot.

Következett az első előfutam, ahol már egymás elleni küzdelemben kellett a sorrendről dönteni. Itt előkerült a rutin, a sokszoros magyar rallye bajnok Turi Tamás futotta a legjobb időt, Vaskó Dominik és Luigi előtt. Az időkülönbség az első három pilóta között mindössze 9 századmásodperc volt.

A rekkenő hőségben még egyszer sisakot húztak a srácok. A sorrend változott, az időeredmények, folyamatosan javultak. A második kvalifikációs futam már igazi rallycross feelingben, parázs csatát hozott. Az első csoportban, a rajtban beragadó Nagy Benjámin hamar utolérte az egymással viaskodó Held Zoltánt és Neer Cohent és a közönség nagy örömére parádés előzést mutatott be és az élen zárt. A másik futamban ismét Turi Tamás győzött, 100 százalékos teljesítménnyel zárta a napot. Csata volt a második helyért, amit Luigi nyert, a küzdelem hevében megforgó Vaskó Dominik előtt.

Vasárnap az érkező hidegfront miatt 10 fokkal hűvösebb, borongós időben vette kezdetét a bemelegítő edzéssel a nagy izgalomban lévő csapat. Luiginál kisebb műszaki hiba jött elő, amit a fiatal, lelkes szerelőgárda gyorsan elhárított.

A harmadik kvalifikációs futamot, jelentősen felgyorsulva, kiváló JOKER taktikájának köszönhetően Luigi húzta be, Turi Tamás, Vaskó Dominik sorrendben. A másik csoportban is hatalmas csata volt. Nagy Benjámin fantasztikus iramot diktálva nyerte ezt a futamot a folyamatosan gyorsuló Neer Cohen és Held Zoltán előtt.

A lányok isteni finom ebéddel vártak mindenkit. Ezt követően mi már csak a döntőben voltunk érdekeltek.

A döntőre fél 4 körül került sor. Fantasztikus látványt nyújtott a 6 db Hybrid autó a rajtrácson. A rajtot ismét Turi Tamás kapta el a legjobban. Az első kanyar előtt a hátsó két sorban kisebb lökdösődés alakult ki, amiből Held Zoltán jött ki a legjobban, feljött a negyedik helyre. A hátsó egyenesben Nagy Benjámin visszavette a helyét. Az első kört Turi, Luigi, Vaskó, Nagy, Held és Cohen sorrendben fejezték volna be, sajnos az izraeli pilóta besokallt a célegyenes ráfordító kanyarban és a falban találta magát. A futamot kettős sárga zászló mellett folytatták a fiúk. A harmadik körben kijött Luigi és Vaskó Dominik a Joker körre és őrült száguldásba kezdtek. A nézők sajnos nem maradtak élmény nélkül. A korábbi test-test elleni csatáknál valószínűleg megsérült Nagy Benjámin jobb hátsó elektromos motorja és a kör végén hatalmas szikrafelhőben, lángolva hagyta el az autót. A pilóta megforgott és a célegyenes ráfordítónál a pályán kívül állt meg. Az autó védelmi rendszere tökéletesen működött, a pilóta és a pályaszemélyzet egy pillanatig sem volt veszélyben. Mindeközben az élen Turi Tamás elvitt egy gumit, kissé átrendezte a lökhárítót, de szerencsére befejezte a futamot. A Joker kör után fantasztikus iramot diktáló Luigi, a saját Joker körében kisodródó Turi Tamás elé került.

A történelmi döntőt Luigi nyerte, Turi Tamás, Vaskó Dominik, Held Zoltán, Nagy Benjámin és Neer Cohen előtt.

A döntő után mindkét sérült járművet lehozta a Rescue személyzete.

A díjátadón mind a hat versenyző megkapta a megérdemelt pezsgőt és a dobogósok a kupát! A közös fotó után Held Zoltán pezsgőfürdőben részesítette társait.

A csapat szenzációs és tanulságos hétvégét teljesített, a nézők, szurkolók nagy örömére.

Köszönet a sorozat létrehozásában végzett hatalmas munkáért: az EEI Kft. vezetőjének Vaskó Jánosnak, a GFS Racing Kft. tulajdonosának Burkus Egonnak, a Fiatalok a Jövő Autósportjáért egyesület elnökének Schindler Attilának, a Kenji Racing Team vezetőjének Tímári Attilának, Szűrszabó Péternek, a Neumann János Egyetem hallgatóinak, végzett mérnökeinek, a Bánki Donát Szakközépiskola és Kollégium diákjainak, a szervizcsapat vezetőinek Pápai Tamásnak, Bihacker Tamásnak, a csapatot támogató minden aktív résztvevőnek, az étkezést biztosító Vaskóné Balázs Mónikának, Molnár Zsuzsának és Nagy Benjámin szüleinek.

A fotókért hálás köszönet a Hajóka SportFotó minden munkatársának.

Köszönet a szakmai támogatásért az MNASZ elnökének Oláh Gyárfásnak, az ATB vezető ellenőrének Szilágyi Bélának és csapatának.

Legközelebb is várunk benneteket a RabócsiRingen, augusztus 8-9-én Máriapócson!

- Hajósi Miklós -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában