Kisvárda Master Good

2020.08.01. 08:51

A kisvárdai fiatalok borítanák a papírformát

Szabó Balázs vezetőedző csapata erőnlétében bízik.

Vasárnap premierre készülnek Kisvárdán, ennek meg is adják a módját, hiszen az NB III.-ban debütáló Kisvárda II. együttese a Várkerti Stadionban fogadja az osztály egyik legerősebb gárdáját, a Füzesgyarmatot. A találkozó esélyeiről kérdeztük a szabolcsiak edzőjét, Szabó Balázst.

– Alaposan belehúztunk, hiszen rögtön az első mérkőzésünkön a csoport egyik esélyese ellen kell megmutatnunk, hogy mire vagyunk képesek.

Lehet keresnivalójuk

– Megnéztük ellenfelünk egyik tavalyi mérkőzését, bár a keretük némileg változott, tisztában vagyunk azzal, hogy mire számíthatunk tőlük – vezette fel a találkozót a szakember. – Papíron nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de szeretnénk borítani a papírformát. Ha meg tudjuk ismételni a Szpari elleni teljesítményünket, lehet keresnivalónk. Megtiszteltetés, hogy az élvonalbeli együttesünk pályáján léphetünk pályára, remélem, ez feldobja a társaságot. Fiatal csapatunk van, olyan, amelyik mindennap edz, erőnléti gondjaink tehát nem lehetnek, ez lehet az erősségünk, nemcsak ezen a mérkőzésen, hanem az egész idényben.

Kellő önbizalommal

– A mi malmunkra hajthatja az is a vizet, hogy ismeretlenek vagyunk ellenfeleink előtt, így meg tudjuk lepni őket. Bízom benne, hogy az erőnlét mellett taktikailag is megfelelő szintet tudunk hozni, és játékosaim kellő önbizalommal állnak majd ki. Fontos lenne egy jó eredmény elérése, mert az nagy lendületet adna a folytatáshoz – zárta Szabó Balázs.

Labdarúgás: NB III.

Keleti csoport, 1. forduló

Vasárnap, 17.30: Kisvárda II.–Füzesgyarmat, Kisvárda, Várkerti Stadion, v.: Újhelyi (Kurinka, Hovanecz). Tiszafüred–Sényő-Carnifex SC, Tiszafüred, v.: Tóth T. (Szabó F., Kovács Z.). További mérkőzések: DVTK II.–DVSC II., Eger–Mezőkövesd II., Salgótarján–BVSC-Zugló, Balassagyarmat–Putnok, Cegléd–Hatvan, Sajóbábony–Gyöngyös, Tiszaújváros–Jászberény, Tiszakécske–Tállya.

BB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában