Jet Ski

2020.08.27. 07:28

A szervezők felkészültek, kezdődhet a verseny

Az előző évhez képest több versenyzőt várnak a leveleki versenyre.

Pénteken a pole-pozíciós futamokkal kezdődik az Európa-bajnokság

Forrás: KM-archív / Dodó Ferenc

Fotó: Dodó Ferenc

Hétvégén Európa és a világ junior topversenyzői küzdenek meg 13 Európa-bajnoki és 2 világbajnoki versenykategóriában a Magyar Nagydíjért a leveleki tavon. A futamok ugyan csak pénteken indulnak, de a szervezők már közel egy hete lázasan készülnek a megméretésre.

Felfújták a bójákat

– Első csapatunk már vasárnap megérkezett Levelekre. Jól állunk az előkészületekkel, az ütemterv szerint haladunk a feladatok elvégzésével. Az összes versenyzői és kiszolgálósátrat felépítettük, felfújtuk a bójákat – tájékoztatta lapunkat Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke. – Szerdán el is helyeztük egy részét a vízfelületre, csütörtökön pedig kikerül a többi is a strand területére. Ezután a nemzetközi szövetség ellen­őrzi, majd az esetleges módosításokat követően hitelesíti a pályát.

Csütörtökön már a versenyzők is megérkeznek, megkezdődik a nevezés és a gépek műszaki átvétele, este pedig megtartjuk az ünnepélyes megnyitót.

– A vírushelyzet miatt kissé nehézkesebb most a külföldi versenyzők beutaztatása: szerdán érkeztek az országhatárhoz a piros és a sárga kódú országokból a versenyzők. A hivatalos meghívó mellett két, öt napnál nem régebbi negatív vírusteszt a belépés feltétele – fogalmazott Czeller Béla.

Az előző évben 22 nemzet 112 versenyzője mérette meg magát tizenhárom kategóriában.

Lengyelország a díszvendég

– Sajnos a helyi szabályozás miatt Finnországból, Lettországból és Oroszországból nem jönnek az idei versenyre, vannak viszont új belépők: érkeznek Belgiumból, Fehéroroszországból, Monte­negróból és Szlovéniából. Az előnevezéseken 22 nemzet már biztosan jelezte részvételi szándékát, valamint 108 versenyzőnél tartunk az elektronikus nevezések alapján, de a tapasztalatok szerint sokan a helyszínen neveznek majd – mondta Czeller Béla.

Pénteken már a verseny­zőké a főszerep, ekkor rendezik a pole-pozíciós futamokat.

– Ennek lényege, hogy a teljesített idők alapján állítjuk fel a rajtsorrendet az egyes kategóriákban. Sőt, a tét még nagyobb, a döntőkben ugyanis limitált az indulók száma, az állós géposztályban huszonketten, az ülősben tizennyolcan indulhatnak. Ahol ettől többen neveztek, ott aki nem került be a döntőbe, annak véget is ér a verseny – avatott be a részletekbe a szövetség elnöke.

Az Európa-bajnokság díszvendége Lengyelország, onnan több mint 10 versenyzőt várnak a szervezők, de népes mezőnnyel indul a házigazda Magyarország is. Az előző évhez hasonlóan az idén is szurkolhatunk nyíregyházi versenyzőknek, Hársfalvi Gergely runabout GP1 és GP2 kategóriában, Jászai Csongor junior ski GP3.3 kategóriában, Mikucza Tamás pedig runabout veterans GP1 kategóriában áll rajthoz.

BB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában