Labdarúgás

2020.08.24. 08:06

Ez az eredmény bajnokin is jó lenne

A Puskás Akadémia jövő pénteken este játszik Kisvárdán.

Csonka fordulót játszottak a labdarúgó-­élvonalban. Három nap alatt mindössze négy mérkőzést rendeztek. A Puskás Akadémia szombatra kiírt kisvárdai fellépése elmaradt, mert a ­felcsútiaknál pozitív tesztet mutattak játékosok. A Ferencváros diósgyőri vendég­játékát azért halasztották el, mert a Fradi a Bajnokok Ligája előselejtezőjéből továbbjutott, és szerdán a skót Celtic vendége lesz.

Korai gólok

Mégsem maradtak mérkőzés nélkül a kisvárdaiak és a diósgyőriek, mert pénteken délután zárt kapus edzőmeccset játszottak egymással Miskolcon. Jó lenne, ha a bajnokin is hasonló eredmény születne, mert a kisvárdaiak győztek.

A szabolcsiak hamar eldöntötték a meccset, hiszen a montenegrói Driton Camaj korán a kapuba talált, bő tíz perccel később pedig Horváth Zoltán büntette a házigazdát. Supka Attila, a kisvárdaiak vezetőedzője élt a lehetőséggel, és kilencet cserélve tesztelhette a játékosait. A kisvárdaiak a kiírás szerint vasárnap a Honvéd vendégei lesznek. Időközben az MLSZ-ben döntöttek, és a Puskás elleni találkozót szeptember 4-én pénteken este rendezik Kisvárdán.

Labdarúgás: edzőmérkőzés

DVTK–Kisvárda Master Good 0–2 (0–2)

Miskolc, DVTK Edzőközpont, zárt kapuk mögött. Vezette: Antal P. DVTK: Antal (Bukrán, a szünetben) – Sesztakov (Vági, a szünetben), Polgár K., Hegedus J., Memolla – Márkvárt D., Iszlai (Max, 65.) – Hasani, Molnár G. (Rui Pedro, 60.), Grozav – Drazsics (Ivanovszki, 60.).

Kisvárda Master Good: Dombó (Minca, a szünetben) – Hej, Datkovic (Ene, 62.), Rubus (Krav­csenko, a szünetben), Baranyai – Lucas (Karaszjuk, a szünetben), Szimovics (Melnik, 56.) – Navrátil (Kovácsréti, a szünetben), Zlicsics (Cukalasz, a szünetben), Camaj (Bumba, 60.) – Horváth Z. (Viana, 60.). Gól: Camaj (6.), Horváth Z. (11-esből, 17.)

Ezek is érdekelhetik