Kisvárda Master Good SE

2020.08.11. 15:49

Ez már a célegyenes, a frissítés hete

Mezőkövesden visszaköszöntek az edzéseken gyakoroltak, kedden este szurkolói ankét Kisvárdán.

Szombaton döntetlennel zárta le a felkészülési meccsek sorozatát a Kisvárda Master Good SE. Az élvonalbeli osztálytárs Mezőkövesd otthonában 1–1 volt a végeredmény.

Az egykoron kisvárdai színekben is játszó Cseri Tamás szerzett vezetést a kövesdieknek, a hajrá kezdetén Kovácsréti Márk egyenlített.

Az első tíz perc nem ment

– Annak tükrében, hogy elég sok a sérültünk, és az új játékosok nem igazán tudtak még velünk dolgozni, az első tíz percet leszámítva jó mérkőzést játszottunk – kezdte a találkozó értékelését Supka Attila, a Kisvárda Master Good vezetőedzője.

Az elején nem nagyon voltunk a pályán, utána viszont átvettük a kezdeményezést, és láthattunk sok olyan dolgot, amit hét közben gyakoroltunk az edzéseken.

– Persze igazán akkor lennék elégedett, ha a bajnoki mérkőzéseken köszönnének vissza a tréningeken gyakoroltak. Bízunk benne, hogy ez így is lesz.

A héten tehát a célegyesbe lépett a csapat, hiszen napokon belül kezdődik a bajnoki pontvadászat. Szombaton az újonc Budafok otthonában kezdik a bajnokságot Lucasék.

– Erre a hétre az a legfontosabb, hogy próbáljunk felfrissülni – tért rá a következő napok programjára Supka Attila. – Sok edzőmeccset játszottunk, és ezeken gyakorta ugyanazok léptek pályára a betegségek és sérülések miatt. Bízunk abban, hogy egy-két játékos visszajön a keretbe, hogy a hét végére nagyobb legyen a választási lehetőségünk.

Bemutatják az újakat

A hagyományos, szezon előtti szurkolói ankét kedden 18.30-kor kezdődik a Bessenyei-gimnázium dísztermében. A drukkerek megismerkedhetnek az új vezetőedzővel, segítőjével, Híres Gáborral. Bemutatják az új játékosokat, és szó lesz a bajnoki célkitűzésekről is.

ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában