Szpari

2020.08.05. 07:33

Meglovagolnák a lendületet

A Spartacus és a Pécs 2015-ben együtt búcsúzott az első osztálytól.

A nyíregyházi Városi Stadionban két olyan csapat találkozik szerdán (kezdés 19 óra), amelynek nagy lehet az önbizalma az NB II. nyitófordulója után. A házigazda Spartacus ugyan nem játszott kifejezetten jól, a második félidőben azért biztató volt a teljesítménye, és Hornyák Marcell találatával meg is szerezte a győzelmet Kaposváron. A mai ellenfél, a Pécs újoncként szerepel a másodosztályban, és valósággal berobbant a bajnokságba, hazai pályán 4–0-ra verte meg a Dorogot úgy, hogy már a 32. percben beállította a végeredményt.

– Megnéztük őket vasárnap, rendkívül jól szervezett csapat, hosszabb ideje együtt vannak, igazi csapatjátékot játszanak – vezette fel a szerdai bajnokit Gálhidi György, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. – Talán nehezebb is lesz, mint a kaposvári mérkőzés volt. A Pécs a legutóbbi mérkőzésén nagyon agresszívan letámadott, mozgékony csatárai vannak, a nagy bedobásai, szögletei életveszélyesek.

– Bízom benne, hogy az első mérkőzés eufóriája tovább tart, és még jobb játékot nyújtunk, mint az előző fordulóban. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni a mérkőzésre.

Beszéltek az ellenszerről

Mint említettük, a baranyaiak újoncok, ám a futballtérképen nem ismeretlenek. A PMFC-t ugyanúgy 2015-ben zárták ki az élvonalból, mint a Szparit, a két csapat eddigi utolsó összecsapását ugyanezen év május 29-én játszották (2–1-re nyert a Pécs), akkor, amikor mindkét együttes ismerte már a sorsát. A pécsi Fodor Ferenc is ekkor játszott legutóbb a szülővárosa csapata ellen.

– Annyi a pikantériája, hogy ott születtem, és ott lettem NB I.-es játékos, de csupán a szokásos, meccs előtti drukk van bennem, nem készülök máshogyan, mint a többi bajnokira – beszélt arról Fodor Ferenc, milyen érzésekkel várja a Pécs elleni mérkőzést. – Hétvégén a helyszínen tekintettem meg a Dorog elleni meccsüket, jó érzés volt kimenni a mecsekaljai stadionba. Inkább a legutóbbi összecsapásunk volt érzelmekkel teli, amikor pécsi születésűként Pécsen, a Nyíregyháza játékosaként közösen búcsúztunk az élvonaltól.

– Nehéz mérkőzésre számítok, az első meccsükön jól tetten érhető volt, hogy az edzőjük milyen játékstílust képvisel – vezette fel a soron következő bajnokit a csapatkapitány. – Agresszív, letámadásokkal teli, párharcokra építő focit játszanak, ami célfutballal párosul: nagy bedobásokkal, és a pontrúgásokból azonnal a kapu elé juttatják a labdát. Viszont beszéltünk már ennek az ellenszeréről, amit megpróbálunk alkalmazni szerdán.

Az fog dönteni, hogy az elmúlt napokban, kinek hogyan sikerült a regeneráció, és mennyire bő a kerete, hiszen a kaposvári ­meccs sokat kivett belőlünk, majd utaztunk, míg most a Pécsnek kell nagy utat megtennie.

A huszadik összecsapás

A PMFC jól hangzó nevekkel erősített, érkezett többek között Bartha László Paksról, Óvári Zsolt a Diósgyőrtől és az egyébként nyíregyházi, legutóbb Tiszakécskén futballozó Batizi-Pócsi Balázs.

A Spartacus honlapja szerint ez lesz a 20. összecsapás a csapatok között, 9 pécsi és 6 nyíregyházi siker mellett négyszer döntetlennel zártak a felek. MK

Labdarúgás: NB II.

2. forduló, szerda, Nyíregyháza Spartacus–Pécsi MFC, Városi Stadion, 19., v.: Lovas (Csatári, Márkus). Spartacus: Fadgyas – Svedyuk, Jánvári, Fodor, Galambos – Papucsek – Farkas, Hamed, Ötvös, Kalocsai – Hornyák.

További mérkőzések: Békéscsaba–Va­sas, DEAC–DVSC, Budaörs–Siófok, Szent­lőrinc–Gyirmót, Dorog–Soroksár, Haladás–Szolnok, Csákvár–Szeged, Ajka–Kazincbarcika, Győr–Kaposvár.

Ezek is érdekelhetik