NB III

2020.08.11. 07:37

Nem spóroltak a találatokkal

Mindkét harmadosztályú csapatunk javított a második fordulóban.

Fotó: Dodó Ferenc

A Kisvárda II. jól játszott ugyan, de vereséget szenvedett hazai pályán az NB III. nyitófordulójában, vasárnap azonban a jó játék eredményességgel is párosult, így a szabolcsi gárda győzelemmel tért haza Gyöngyösről.

Emberhátrányban is betaláltak

– Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, gyorsan előnyhöz is jutottunk, utána viszont volt néhány ki nem kényszerített hibánk, amivel felhoztuk az ellenfelet, és kontrából egyenlítettek is. Aztán megint átvettük a kezdeményezést, és egy gyönyörű szabadrúgásgóllal ismét mi vezettünk.

Volt még több lehetőségünk is, de nem tudtunk élni vele. Fordulás után a mi akaratunk érvényesült, a kiállítás után viszont visszaálltunk, és egy kontra után bebiztosítottuk győzelmünket – tekintett vissza a mérkőzésre Szabó Balázs, a Kisvárda II. trénere.

A Sényő-Carnifex FC Klepács Krisztián gyönyörű szabadrúgásával korán vezetést szerzett a Salgótarján ellen vasárnap, ám a vendégek egy perccel később tizenegyesből egyenlítettek. A történtek csak rövid ideig zavarták meg a Fiumei Viktor, Imrő László edzette együttest, amely már az első félidőben eldöntötte a találkozót, s végül fölényes, 6–1-es győzelmet aratott.

Kézben tartották a meccset

– Miként a Tiszafüred elleni vereséget sem éltük meg tragédiaként, így ezt a győzelmet sem ünnepeljük sokáig, és nem értékeljük túl – értékelt Fiumei Viktor.

– Már csak azért sem, mert szerdán ismét fellépés vár ránk, és a Mezőkövesd ellen szeretnénk jól folytatni. A mérkőzésről elmondható: bosszantó, hogy megint tizenegyest kaptunk, ennek ellenére egy percig nem forgott veszélyben a győzelmünk, végig kezünkben tartottuk a meccset, és ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk.

Hétfői fejlemény, hogy a Mezőkövesd II. az első fordulóhoz hasonlóan kérte a pályaválasztói jog felcserélését, így a szerdai mérkőzést Sényőn rendezik meg. A Kisvárda szintén hazai pályán játszik, a Sajóbábonyt kiütő Jászberényt fogadja Szabó Balázs gárdája.

BB, MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában