NB III.

2020.09.12. 08:48

Nincs megállás a harmadosztályban

A Sényő és a Kisvárda II. már a tizedik bajnokiját játssza vasárnap.

A szerdán tartalékosan felálló Sényő három győzelem után 4–2-re kikapott a Füzesgyarmattól. A Fiumei Viktor, Imrő László edzette együttes Gyöngyösön javítana, ám a hazaiak bizonyára önbizalommal telve várják a találkozót, miután 2–2-t játszottak a BVSC-vel.

– A sűrű program közben a szerdaihoz képest is sűrűsödtek a gondjaink, de megpróbáltuk hasznosan eltölteni a két mérkőzés közötti pihenőt – mondta Imrő László. – Sajnáljuk a szerdai találkozót, az ellenfelünk viszont szép eredményt ért el idegenben, ráadásul egy élcsapat ellen, ami önbizalmat adhat nekik a hétvégi mérkőzésre. Sehol nem adják olcsón a bőrüket, masszív, fegyelmezett csapat. Egyébként fizikailag össze fogjuk kapni magunkat, ha megleszünk fejben is, és az utolsó percig koncentrálunk, akkor nem jövünk el üres kézzel Gyöngyösről.

Más célokért küzdenek

Újabb idegenbeli sikert követően pikáns találkozó vár a Kisvárda második számú csapatára. Szabó Balázs gárdája azt a Tiszakécskét fogadja, amelynek kispadján Nagy Sándor ül, aki az előző idényben még a szabolcsiakat dirigálta. A Bács-Kiskun megyei gárda a csoport egyik legerősebb alakulata, amely a feljutást fogalmazta meg célként. Egy vereségük mellett egy alkalommal döntetlent játszottak, hatszor viszont győztesen hagyták el a játékteret. Az egyik legtöbb gólt rúgva és a legkevesebbet kapva, az éllovas Jászberénytől három ponttal lemaradva a harmadik helyen állnak.

– A két gárda más célokért küzd, vendégeink a bajnoki cím egyik várományosai. Nekünk azonban saját magunkkal kell foglalkoznunk, csapatunk egyre jobb formát mutat, négy meccs óta veretlenek vagyunk, ez erőt kell, hogy adjon a játékosaimnak a találkozóra. Rendkívül nehéz dolgunk lesz, de szeretnénk végre megszerezni első hazai győzelmünket – fogalmazott Szabó Balázs, a Kisvárda II. trénere.

Labdarúgás: NB III.

Keleti csoport, 10. forduló, vasárnap, 16.30. Kisvárda II.–Tiszakécske, Kisvárda, v.: Kátai (Punyik, Elek). Gyöngyös–Sényő-Carnifex FC, Gyöngyös, v.: Juhász (Imrő J., Molnár I.). További mérkőzések: DVSC II.–SBTC, Cegléd–Eger, Sajóbábony–BSE, Tiszaújváros–Tiszafüred, DVTK II.–Mezőkövesd II., Jászberény–BVSC-Zugló, Füzesgyarmat–Putnok, Hatvan–Tállya.

BB, MK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában