Fatum-Nyíregyháza

2020.09.16. 08:03

Szórakoztató játékkal nyernének

A Fatum-Nyíregyháza extraligás csapatokkal találkozik a saját rendezésű tornáján.

Inneh-Varga Elizáék (3) az Újpesttel is összecsapnak

Fotó: Pusztai Sándor / KM-archív

A nyíregyházi röplabdabarátoknak nem kell a bajnoki rajtig várniuk arra, hogy láthassák a Fatum-Nyíregyházát. A pénteken kezdődő kétnapos Fatum Property Kupán a házigazda mellett három másik extraligás együttes, a DVTK, a Szent Benedek RA és az UTE méreti meg magát.

– Úgy terveztük, hogy utánpótlás- és felnőtt-tornát is rendezünk egy időben, ám azóta sok víz lefolyt a Dunán, így most csak a felnőttekét szerveztük meg – kezdte az esemény sajtótájékoztatóját Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője. – Tudomásom szerint ez lesz az első pénzdíjas röplabdatorna Magyarországon, mindez a csapat főszponzorának köszönhető. Az összdíjazás másfél millió forint, az első helyezett hétszáz-, a második négyszáz-, a harmadik kétszázötven-, a negyedik százötvenezer forintot nyer.

Szigorú szabályok

A találkozók ingyenesen megtekinthetőek, ám a szurkolókra szigorú szabályok vonatkoznak. Belépésnél mindenkinek megmérik a testhőmérsékletét, a maszk viselése kötelező, valamint a nézők semmilyen formában nem kerülhetnek kontaktba a játékosokkal.

– Nem tettünk le arról, hogy valamikor utánpótlástornát is rendezzünk – vette át a szót Litvai Zoltán, a Fatum Property Kft. ügyvezetője.

Hiszem azt, hogy az ilyen tornák eredményeként még több nyíregyházi gyerek megszereti a sportágat.

– Szeretnénk hagyományt teremteni, a meghívottak listáját idővel kibővíteni, sőt az a cél, hogy a jövőben ne is kelljen hívni a csapatokat, hanem maguktól akarjanak idejönni. Szeretnénk továbbá, hogy a lányok egy-két jó felkészülési meccsen túl legyenek a szezonkezdet előtt.

Hasonlóban bízik Németh Szabolcs, a csapat vezetőedzője, annak ellenére is, hogy Pintér Andrea sérülés, Genesis Francesco betegség miatt nem léphet pályára.

– Miután kiderült, hogy nem biztonságos külföldi csapatokat meghívni, új megoldás után néztünk – beszélt az ellenfelekről Németh Szabolcs. – A három meghívott csapattal jó a viszonyunk, emellett valamilyen képet szeretnénk kapni az ellenfelekről és arról is, milyen szinten vagyunk jelenleg. Külön öröm, hogy nézőkkel tudjuk megrendezni a tornát, szórakoztató játékkal szeretnénk jó eredményt elérni.

MK


A Fatum Property Kupa programja

Péntek

17: UTE–Szent Benedek RA

19: DVTK–Fatum-Nyíregyháza

Szombat

9: DVTK–UTE

11: Fatum-Nyíregyháza–Szent Benedek RA

14: DVTK–Szent Benedek RA

16: Fatum-Nyíregyháza–UTE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában