mennyei

2020.10.31. 17:22

„...ez egy borzalmas kilencven perc volt, sajnálom a szurkolóinkat”

A Nyír-Wetland megyei I. osztályú bajnokság szombati eredményei.

Fotó: Sipeki Peter +36(20)958-9928

Mátészalka-Gyulaháza 6-0 (2-0)

Mátészalka, 200 néző, v.: Kertész Cs.

Mátészalka: Szilágyi – Varga, Szabó D., Szántó, Ötvös (Molnár), Feier (Betuker), Farkas (Gergely), Botos D. (Szabó B.), Bodó, Hevele (Sarkadi), Mos. Játékos-edző: Botos Sándor.

Gyulaháza: Tóth – Kozma, Gáti Sz. (Gáti S.), Köblös, Bálint (Savrnoh), Koszta, Csercsa, Ponczók, Kósa (Szegedi), Lévai (Csontos), Bandor. Edző: Bardi Gábor.

Gól: Gergely 2 (egyiket 11-esből), Szabó D., Szántó, Molnár.

Botos Sándor: – A szezon legnyugodtabb mérkőzésén nagy győzelmet arattunk. Gratulálok az egész csapatnak, további sok sikert a Gyulaházának.

Bardi Gábor: – Tartalékosan érkeztünk, ráadásul az első félidőben két játékosunkat is elveszítettünk sérülés, illetve rosszullét miatt. Ez az eredmény még így is nehezen megmagyarázható. Gratulálok a Mátészalkának, mi pedig a hiányzóinkkal kiegészülve megpróbálunk felkészülni a következő találkozóra.

Vásárosnamény-Mándok 4-1 (3-1)

Vásárosnamény, 150 néző, v.: Paráda R.

Vásárosnamény: Szabolcsi – Géci, Bátyi, Illés P., Szabó (File), Zán, Misák, Csordás, Barta (Ács), Illés G. (D. Pethe), Sárosi (Berecz). Edző: Madalina György.

Mándok: Virágh (Lovász) – Maroda, Lakatos, Ari, Lusánszki, Baglyos, Toldi, Krajnyák, Dallos, Bökönyi (Tököli), Elek. Edző: Dancs Attila.

Gól: Bartha 2 (egyiket 11-esből), Zán, Csordás, illetve Dallos. Ifi: 3-3.

Madalina György: – Nehéz talajú pályán játszottunk. Győzelmünk ellenére nem sziporkáztunk, nem volt ekkora különbség a két gárda között. Gratulálok a csapatnak, mert hátrányból fordítva arattunk nagy különbségű győzelmet.

Dancs Attila: – 1-0-ás vezetésünknél két ziccert is elhibáztunk, aztán egyéni hibákkal kivégeztük saját magunkat.

Nyírgyulaj-Ibrány 2-2 (1-2)

Nyírgyulaj, 100 néző, v.: Major.

Nyírgyulaj: Oláh – Kiss, Pócsi, Phrakonkham, Balogh (Orosz), Fekete, Haburcsák B., Mezei (Kállai), Bagi, Varga (Gömze), Terdik. Megbízott edző: Csoba Zsolt.

Ibrány: Tóth – Szőlősi, Nagy, Lakatos, Somogyi, Gergely, Kovács (Pápa), Jeddi, Szabó (Boros), Linzenbold, Haburcsák K. (Mészáros). Játékos-edző: Kiss Tamás.

Gól: Varga, Kiss (11-esből), illetve Haburcsák, Nagy. Ifi: 7-0.

Csoba Zsolt: – A végén sikerült egyenlítenünk. Szerintem igazságos eredmény született. További sok sikert az Ibránynak.

Kiss Tamás: – Gratulálok a csapatnak, amit megbeszéltünk, azt betartották. Nagyot küzdött a csapat, hiszen a hazaiak majdnem, hogy tizennégyen voltak...

Balkány-Nagyecsed 0-1 (0-0)

Balkány, 150 néző, v.: Bíró Cs.

Balkány: Kőrösi – Sallai, Szabó I., Szabó M., Kóka, Lakatos, Vasas, Nagy, Csatári, Szilágyi (Marozsán), Nagy T. (Kékesi) Edző: Mirgai László.

Nagyecsed: Makó – Zámbó, Marinas, Bulyáki K. (Nyíregyházi), Szabó B., Müller, Kóka, Erdős, Bernáth, Angyal (Bognár), Madzin (Somlyai). Edző: Homann Richárd.

Gól: Marinas. Kiállítva: Marinas (88. p.). Ifi: 2-5.

Mirgai László: – Azt gondolom, hogy ebben az összeállításban nem sokan várták, hogy ennyire megszorítjuk a jó erőkből álló Ecsedet. A végén odaszegeztük ellenfelünket a kapujukhoz, de sajnos nem sikerült gólt szereznünk. Viszont, ha őszinte akarok lenni, akkor el kell ismernem, hogy vendégeink rászolgáltak a győzelemre.

Homann Richárd: – A helyzetek alapján úgy gondolom megérdemelten nyertünk. Ezért nagy gratuláció jár a fiúknak.

Baktalórántháza-Csenger 1-1 (1-1)

Baktalórántháza, 150 néző, v.: Hegedűs Cs.

Baktalórántháza: Hajzer – Fehér, Varga (Maleskovits), Fábri, Molnár, Lakatos, Istenes, Vidoven, Szűcs, Varga, Károlyi. Edző: Borza László.

Csenger: Péter (Barcsay D.)– Antal, Margitics, Nagy, Csorvási, Polácsek, Bakó (Varjú), Osváth (Katona), Verejcsi, Stef, Makay. Edző: Barcsay István.

Gól: Szűcs, illetve Nagy. Kiállítva: Lakatos (92. p.), Verejcsi (92. p.) Ifi: 4-2.

Borza László: – Sajnos nem sikerült nyernünk. Annyi pozitívuma volt a meccsnek, hogy legalább pontot szereztünk, bár ebben a hárompontos rendszerben ez nem sokat ér.

Barcsay István: – Egész mérkőzés alatt mezőnyfölényben játszottunk. Ellenfelünknek kontrából voltak lehetőségei, mi pedig nem tudtuk értékesíteni lehetőségeinket. Úgy érzem itt hagytunk két pontot.

Kemecse-Újfehértó 1-1 (0-0)

Kemecse, 150 néző, v.: Lipcsei M.

 

Kemecse: Pintér – Gégény, Majoros, Fargó, Szaffián, Tóth T. (Vass), Sándor, Farkas, Szabó, Soós, Hokk B. (László). Edző: Hokk Béla.

Újfehértó: Gégény – Tóth E. (Mátrai), Torma, Petics, Dénes, Papp, Zámbó (Kerecsen), Pallai G., Daróczi (Csizmarik), Pallai B., Tóth Sz. (Boros). Edző: Piskóti Zsolt.

Gól: Tóth T., illetve Petics. Ifi: 1-2.

Hokk Béla: – Egész mérkőzésem a mezőnybe folyt a játék, a kapuk nem forogtak veszélyben. Igazságos döntetlen született.

Piskóti Zsolt: – A részünkről ez egy borzalmas kilencven perc volt, sajnálom a szurkolóinkat. További sok sikert Kemecsének!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában