válogatott

2020.11.13. 07:51

A parádés végjáték továbbjutást ért

A magyar válogatott az utolsó öt percben fordította meg a mérkőzést és jutott ki az Európa-bajnokságra.

Öröm a köbön, a lefújás után boldogan álltak össze a mieink egy nagy csapatképre

Fotó: AFP

Sorsdöntő mérkőzés várt a magyar labdarúgó-válogatottra, Szoboszlai Dominikék csütörtökön ­Európa-bajnoki pótselejtezőn zárt kapuk mögött fogadták Izlandot a Puskás Arénában.

A tét pedig a kijutás volt a részben hazai rendezésű kontinensviadalra. Nemzeti tizenegyünk járt már hasonló cipőben, napra pontosan öt éve Eb-pótselejtezőn Norvégiában alapozta meg a továbbjutást az akkor Bernd Storck vezette magyar válogatott, amely az első válogatott meccsét játszó Kleinheisler László góljával 1–0-ra győzött Oslóban. A visszavágón aztán a mieink 2–1-re nyertek, így két győzelemmel vívták ki a továbbjutást.

Miután Marco Rossi szövetségi kapitány koronavírus-fertőzése miatt nem lehetett a csapattal, helyét segítője, Cosimo Inguscio vette át, valamint az U21-es válogatott szövetségi edzője, Gera Zoltán csatlakozott a stábhoz.

Björn Kuipers sípszavára a vendégek indították útjára a labdát. Rögtön a középkezdés után az izlandiak léptek fel kezdeményezőbben, már a 4. percben munkát adtak Gulácsinak, a magyar kapus szögletet követően Pálsson közeli fejesét hatástalanította.

Korán hátrányba kerültünk

Továbbra is az északiak akarata érvényesült, ami a 12. percben góllá érett, a tizenhatos vonaláról elvégzett szabadrúgásba Gulácsi olyan szerencsétlenül ért bele, hogy a labda a feje fölött a kapuba hullott. Az első magyar helyzetre több mint negyedórát kellett várni, Holender tizenhatos előteréből leadott lövése azonban könnyű zsákmány volt az izlandi cerberusnak. A gól utáni sokkból felocsúdva nálunk volt többet a labda, rövid időn belül két szögletet is elvégezhettünk, a második Willi Orbán fejéről a kapus ölébe landolt.

Játékba lendültünk

Félóra elteltével tovább növelhették volna előnyüket Bjarnasonék, a középre adott labdát azonban Botka nagy bravúrral szögletre rúgta. Jobbára a középpályán folyt a játék, de egy-egy megiramodást követően kétszer is lövésig jutottunk, előbb Sallai, majd Holender célozta meg a kaput. A játékrész hajrájában szabadrúgáshoz jutottunk, Szoboszlai lövése azonban a kapu fölé szállt, nem sokkal később Gulácsinak akadt dolga. A Salzburg játékosának következő szabadrúgása megpattant a sorfalon, de a kapus résen volt; ezután ismét a magyar kapusnak kellett hárítania.

Eredményes hajrá

Fordulás után az első negyedóra eseménytelensége után Cosimo Inguscio kettős cserére szánta el magát, Fiolát és Kalmárt Sigér és Lovrencsics váltotta. Majd egy kapu előtti keveredés során Nagy Ádám elesett, de a játékvezető sípja néma maradt. Nikolics érkezett Holender helyett, és Izland is két friss embert vetett be. Küzdött, hajtott a magyar válogatott, de nem tudott mit kezdeni a játékot jól tördelő vendégekkel.

Az utolsó tíz percben beszorult kapuja elé a vendégcsapat, sora rúgtuk a szögleteket, de nem tudtunk belőle eredményesek lenni, aztán a nemrég beálló Nego egy kapu előtti kavarodást követően kiegyenlített a 88. percben. A hosszabbítás második percében Szoboszlai egy szép szólót követően kilőtte a bal alsó sarkot. Ezzel a magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra!

BB, ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában