Testépítés

2020.11.05. 14:17

Harmadszor is a világ tetején

Kiss Tibor naponta egy kilogramm húst és negyvenöt tojásfehérjét fogyaszt el.

A közelmúltban Tatán az IBFF Mr. Universe profi testépítőversenyen szép nyíregyházi siker született: Kiss Tibor világbajnoki címet szerzett. A sportembernek nem a semmiből jött ez az eredmény, hiszen 15 év kemény munka van a háta mögött.

Hobbinak indult

– Tizenhét évesen kezdtem súlyokkal dolgozni, először erőemelő voltam. Sajnos, közbejött egy sérülés, részleges mellizomszakadást szenvedtem. Ez azonban nem tántorított el, mindenképpen folytatni akartam a sportolást, ezért döntöttem a testépítés mellett – beszélt a kezdetekről Kiss Tibor.

Először még csak hobbiszinten űzte a súlyok emelgetését, később azonban komolyra fordult a dolog.

– Az első négy év amolyan rávezető szakasz volt, azóta viszont profiként rendszeresen indulok versenyeken. Ez egy folyamat része volt, mindig kitűztem magam elé egy célt, és azért dolgoztam, hogy azt elérjem. Először magyar bajnok akartam lenni, amikor ez sikerült, akkor komolyabb célokat fogalmaztam meg és tűztem ki magam elé.

A nyíregyházi versenyző fokozatosan egyre jobb eredményeket ért el, Európa-bajnoki címet szerzett, majd a világbajnokságon bekerült a legjobb öt versenyző közé, majd immár harmadik alkalommal is a legjobbnak bizonyult. Ezekhez az eredményekhez azonban hatalmas munka szükséges, Tibor is naponta több órán keresztül gyúrja a vasakat.

– Két részre lehet bontani a felkészülést: van egy pihenő időszak és van egy verseny­időszak, amikor az edzések mellett a kemény diétát is be kell tartanom, hogy szálkás legyek a megméretésre. ­Naponta kétszer edzek, reggel éhgyomorral harminc percet kardiózok, délután pedig háromórás a súlyzós edzésem. Erre a versenyre négy hónapot diétáztam, és mindennap lent voltam a teremben.

Ehhez az irdatlan mennyiségű munkához azonban nem mindegy, mit fogyaszt az ember, nagyon fontos a megfelelő minőségű és mennyiségű táplálék is.

Van egy álma

– A napi adagom egy kiló hús, ami általában csirke, marha vagy hal, emellett elfo­gyasztok negyvenöt tojásfehérjét, ami nagyjából másfél liternek felel meg, természetesen nem maradhatnak ki a legjobb minőségű táplálékkiegészítők és vitaminok sem – avatott be titkaiba Kiss Tibor.

A háromszoros testépítő-világbajnok erőemelésben is komoly eredménysorral rendelkezik: tavaly fekvenyomásban Európa-bajnok lett, az ezt megelőző évben pedig guggolásban világkupán végzett az élen. Ebben a két sportágban eddig szinte mindent elért, van azonban egy nagy álma, amit velünk is megosztott:

– Szeretnék bekerülni a top háromba az Arnold Classicon, ehhez azonban még öt kilo­gramm izmot magamra kell pakolnom.

BB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában