Mennyei megyei I.

2020.11.25. 07:44

Három kispad talált új gazdára

A csapatok nem kértek a folytatásból, az elmaradt mérkőzéseket a következő évben pótolják.

A Nyír-Wetland megyei I. osztályú bajnokságban november 7-én és 8-án, a 12. fordulóban játszották az utolsó mérkőzéseket. Ezt követően a vírushelyzet miatt a kormány bejelentésének értelmében felfüggesztették az amatőrbajnokságokat. Az MLSZ elnöksége azonban – a csapatok kérését is figyelembe véve – a bajnokságok folytatásáról döntött, egyidejűleg a halasztások engedélyezésével megadta a csapatoknak a választás lehetőségét.

Stabil kispadok

A megyei igazgatóság akkori közleménye szerint az alacsonyabb osztályokban önkéntes lett a bajnokságokban való részvétel, ezzel a lehetőséggel azonban egyik gárda sem kívánt élni. Így a bajnokság félbeszakadt, az elmaradt mérkőzések pótlásáról később születik döntés.

Az augusztus végi kezdésnek a Tarpa kivételével, ahol Varga Gyulát Ivanicja Mihály váltotta, az előző szezonbeli trénerükkel vágtak neki a csapatok. Viszonylag stabilak voltak a kispadok, csupán három gárda váltott időközben. Balkányban a hatodik fordulót követően Mirgai László folytatta a szakmai munkát, míg Nagyecseden az addigi jó szereplés ellenére Siti Ferencet a csapat korábbi játékosa, Homann Richárd váltotta, Kemecsén pedig Hokk Béla vette át a csapat irányítását.

A bajnokság egyik meglepetését a Tarpa szállította, a szatmári alakulat meggyőző játékkal, hibátlan mutatóval a pontvadászat első számú esélyesévé lépett elő, legfőbb riválisa az apróbb botlásoktól eltekintve évek óta gólerős játékot bemutató Vásárosnamény. Az augusztusban a bajnoki címre igényét bejelentő Nyírgyulaj hullámzó teljesítményének köszönhetően nagy valószínűséggel kiszállt az aranyéremért folytatott küzdelemből. Kellemes színfoltja a pontvadászatnak az újonc Csenger eddigi tisztes helytállása.

A bajnokság számait böngészve azt látjuk, hogy a legtöbb találatot a harmadik forduló hozta, ekkor a csapatok negyvenkétszer voltak eredményesek, a legkevesebb gól október utolsó előtti hétvégéjén esett, mindössze huszonkétszer zördültek meg a hálók.

Öngól is akadt szép számmal

A bíróknak is akadt dolguk rendesen, sárga lapos figyelmeztetésekből sem volt hiány, legtöbbször (46) a hetedik fordulóban alkalmazták a fegyelmezés ezen módját a sípmesterek, legkevesebbszer pedig a tizenegyedik fordulóban villant (16) a sárga cédula, a kiállítás sorsára 31 alkalommal jutott valamelyik játékos. Ha már a gólokat említettük, nemcsak az ellenfelek kapuját vették be a csapatok, tizenegy alkalommal a sajátjukba is betaláltak.

BB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában