mennyei off

2020.11.19. 08:18

Országszerte hasonlóan döntöttek az amatőrbajnokságok egyesületei

Minden megyében hiányos volt a hétvégi fociprogram.

Fotó: Sipeki Péter

Múlt hétfőn ismertté vált, hogy december 11-ig (egyelőre) tilos az amatőr csapatsport Magyarországon. A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor már aznap bejelentette, hogy a felnőtt NB I. és az NB II. kivételével az összes bajnokság befejeződik idénre.

A kormányrendelet azonban csak kedden lett hatályos, a részletekből pedig kiderült, a versenyszerű sport amatőr szinten is folytatódhat, tehát nem tiltja semmi, hogy a bajnokságokban további mérkőzéseket rendezzenek. A MLSZ ezután finomított álláspontján, és az NB III. alatti versenysorozatokban a csapatokra bízta, hogy akarnak-e még játszani idén.

Mint ismert, megyénkben az egyesületek többsége nem kért a folytatásból, így a Nyír-Wetland I. osztályban már nem rendeznek meccset 2020-ban, de a megye kettőben is csak öt találkozót játszottak le hétvégén, míg a megye háromban két mérkőzés kezdődött el, de abból az egyik félbeszakadt.

Országos szinten sem jobb a helyzet, Heves megyében egy osztályban sem rendeztek mérkőzést, felfelé pedig a budapesti BLSZ-bajnokságok emelkednek ki azzal, hogy a legjobbak között csupán egy találkozó maradt el, de a másodosztályban is csak kettőt nem játszottak le.

Két meccs maradt

A megyénkben a szerdai állás szerint az Apagy–Kálmánháza és a Szatmárcseke–Nyírvasvári összecsapás maradt a következő forduló programjában.

MK


 

Amatőr felnőttmérkőzések múlt hétvégén

Bács-Kiskun: a III. osztályban 6 mérkőzés

Baranya: a II. osztályban 1, a III. osztályban 6 mérkőzés

Békés: a megyei kvalifikációs bajnokságban 1, a II. osztályban 2 mérkőzés

B.-A.-Z.: a II. osztályban 6, a III. osztályban 1 mérkőzés

Budapest BLSZ: az I. osztályban 7, a II. osztályban 6, a III. osztályban 5, a IV. osztályban 10 meccs

Csongrád: az I. osztályban 2, a II. osztályban 5, a III. osztályban 3, a IV. osztályban 5 mérkőzés

Fejér: az I. osztályban 2 mérkőzés, a II. és III. osztályú bajnokság már véget ért

Győr-Moson-Sopron: az I. osztályban 1, a III. osztályban 1 mérkőzés

Heves: egy osztályban sem rendeztek mérkőzést

Jász-Nagykun-Szolnok: az I. osztályban 1, a II. osztályban 1, a III. osztályban 3 mérkőzés

Komárom-Esztergom: az I. osztályban már véget ért az idény, a II. osztályban 2 mérkőzés

Nógrád: az I. osztályban 1, a II. osztályban 1, a III. osztályban 6 mérkőzés

Hajdú-Bihar: az I. osztályban 4, a II. osztályban 2 (két megye kettes csoportban már véget ért az idény)

Pest: az I. osztályban 1, a II. osztályban 4, a III. osztályban 4, a IV. osztályban 4 mérkőzés

Somogy: az I. osztályban már véget ért az idény, a II. osztályban 1 mérkőzés

Tolna: a III. osztályban 1 mérkőzés

Vas: a II. osztályban 1, a III. osztályban 8 mérkőzés

Veszprém: a III. osztályban 10 mérkőzés

Zala: az I. osztályban 1, a II. osztályban 1, a III. osztályban 6 mérkőzés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában