erőemelés

2020.11.02. 08:57

RAW erőemelő magyar egyetemi-főiskolai ob

A közelmúltban megrendezett magyar egyetemi-főiskolai bajnokságon második helyezett lett a Nyíregyházi Egyetem erőemelő-csapata.

Az ezüstérmes nyíregyházi csapat

Fotó: tudósítónktól

Az NYE képviseletében öten: Janics Tímea, Molnár Bálint Olekszandrovics, Virágh Máté, Ludasi Krisztián és Vincze Dániel összességében közel két tonna megmozgatásával tíz felsőoktatási intézmény közül a második legjobbak voltak.

– Az idei vírushelyzet miatti bizonytalanság – edzéslehetőségek korlátozása, versenyek elmaradása – után nagy várakozással készültünk erre a megméretésre, melyen az idén indult a legtöbb résztvevő – mondta a nagykállói Janics Tímea.

– Egy hónappal ezelőtt ugyanezen a helyszínen súlycsoportomban bronzérmet nyertem az egyetemi súlyemelő-bajnokságon, de erőemelésben tapasztaltabb versenyzőként kategóriámban az első helyet céloztam meg. Összetett eredményben pedig mindenképpen dobogós helyezést szerettem volna elérni. Céljaim sikerültek, -52kg alatt aranyérmes, összetettben bronzérmes lettem. Csapattársaim közül kiemelném -83 kg alatti súlycsoportban Ludasi Krisztiánt, aki 472,5 kg-ot mozgatott meg, ezzel harmadik lett. Szintén a dobogó harmadik fokára állhatott Vincze Dániel -93 kg-os kategóriában a 467,5 kg összetett eredményével. Molnár Bálint és Virágh Máté összességében 745 kg emelésével járultak hozzá a Nyíregyházi Egyetem csapatának ezüstérmes helyezéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában