Hübner Nyíregyháza BS

2020.11.21. 08:40

Riválist fogadnak a Cápák

A hibátlan nyíregyházi együttes a hét mérkőzés óta veretlen BKG-val találkozik.

Az előző héthez hasonlóan ezúttal is rangadóra készül a Hübner Nyíregyháza BS. A Cápák Vasas elleni csúcsmeccse végül elmaradt, a vasárnapi BKG-mérkőzésbe remélhetőleg már nem szól közbe semmi.

Tóth Gergelyék rangadót játszanak
Fotó: KM-archív

A szigetszentmiklósi együttes az első fordulóban két ponttal kikapott Salgótarjánban, azóta hét mérkőzést nyert zsinórban. A vendégek legjobb pontszerzője a légiós Admir Radoncic (19,9), őt Nagy Ágoston vezetőedző két fia, Botond (19,5) és Benedek (19,5) követi. A testvérek közül előbbi 39,5, utóbbi 37,9 játszott percet átlagol, mindezt úgy, hogy a csapat a győztes meccsei közül ötöt húsz pont feletti különbséggel nyert meg.

Egyértelmű a cél

– Velük mindig rangadókat játszunk – kezdte a felvezetést Siska János, a Blue Sharks vezetőedzője. – Rendszerjátékot játszanak, de inkább az egyéni képességekre alapoznak. Jól dobnak kintről, jól egy-egyeznek, agresszív, egészpályás letámadást alkalmaznak, amiből próbálnak labdát szerezni, és a lepattanókkal is gyorsan indulnak, nem véletlenül dobnak gyakran száz pont körül. A Nagy testvérek nagyon képzett játékosok, jól szerveznek, jól passzolnak, extrán dobnak kintről, valamint center poszton a külföldi kosárlabdázójuk is képzett.

– A letámadásukra nagyon kell figyelnünk és a saját játékunkat kell játszanunk. Az edzőjük képzett, biztosan készül ellenünk valamivel, de szerintem képesek vagyunk olyan párharcokat kialakítani, amikből előnyt kovácsolhatunk. Hazai pályán mindenképpen győzelem a célunk, de biztosan nehéz mérkőzés lesz, pláne nézők nélkül – tette hozzá a tréner.

A MEAFC elleni találkozót betegség miatt kihagyó Emmanuel Ubilla újra játszhat, a sérült Czinger Zoltán azonban valószínűleg még nem lép pályára.

A mérkőzés zárt kapus, de a nyíregyházi klub a Facebook-oldalán élőben közvetíti.

MK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában