megyei I.

2020.11.06. 09:12

További sikerekre éhes a Szalka

Veresége esetén a Gyulaháza és a Baktalórántháza is nehéz helyzetbe kerülhet.

A piros mezes Nyírgyulaj a Kemecsét, a kék felsős Nyírmeggyes pedig a Balkányt fogadja

Fotó: Pusztai Sándor

Szombaton öt, míg vasárnap három találkozót rendeznek a Nyír-Wetland megyei I. osztályú bajnokság 12. fordulójában.

A bajnokságnak komoly tervekkel nekivágó Nyírgyulaj a sereghajtó Kemecsét fogadja. A hazaiak ugyan öt meccse őrzik veretlenségüket, de az idény elején elszenvedett vereségeknek és döntetleneknek köszönhetően messzire kerültek eredeti célkitűzésüktől.

Bravúrok és meglepő vereségek

Ezúttal azonban nem nagy merészség kijelenteni, hogy ők a mérkőzés esélyesei. Legutóbbi öt mérkőzését elveszítette a Fehérgyarmat, de szombati házigazdája, a Csenger is kisebb hullámvölgyben van, hiszen Barcsay István gárdája a legutóbbi négy fordulóban mindössze két pontot szerzett. A találkozó kérdése, hogy melyik gárda képes megszakítani rossz sorozatát.

Szoros csata várható Nyírmeggyesen, hiszen a tabella alapján két hasonló képességű gárda találkozik. Mindkét gárda tizenhárom pontot gyűjtött eddig, igaz, a vendég Balkány egy mérkőzéssel többet játszott a házigazdáknál.

Az osztály egyik legjobb formáját mutatja hetek óta a Nagyecsed, szombaton a várakozáshoz képest eddig szerényebben teljesítő Nagyhalászt látja vendégül.

Továbbra is magabiztosan menetel a bajnoki cím felé a Tarpa, Ivanicja Mihály fiai még nem hibáztak a bajnokságban. Aktuális ellenfelük, az Újfehértó képes bravúrokra is, de olykor a kötelezővel is problémája akad. Az első fordulóban például elhozták a három pontot Gyulaházáról, és Vásárosnaményban is győzni tudtak, legutóbb viszont Kemecsén az utolsó utáni pillanatban mentettek meg egy pontot.

Alsóházi derbi Gyulaházán

A hét utolsó napján Ibrányba látogat a Vásárosnamény, a vendéggárda lehet a Tarpa egyik kihívója a bajnoki címért folytatott harcban, ehhez azonban minden pontra szüksége van.

Az idény egyik kellemes meglepetése a Mátészalka szereplése, Botos Sándor alakulata az előzetes esélylatolgatásokra fittyet hányva sorra aratja győzelmeit, és jelenleg a tabella harmadik fokán tanyázik. A csapat továbbra is éhes a sikerre, ehhez azonban lesz egy-két szava a házigazda Mándoknak.

Alsóházi derbit rendeznek Gyulaházán, a házigazdák és a vendég Baktalórántháza is hetek óta adós a jó teljesítménnyel. Egy vereség mindkét gárdát nehéz helyzetbe sodorhatja.

BB


Labdarúgás: Nyír-Wetland megyei I. osztály, 12. forduló (kezdés: 13, ifi: 11), szakvezetői várakozások

Szombat

Nyírgyulaj (5.)–Kemecse (16.)

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Remélem, hétvégén már ott tudok lenni a csapat mellett, számomra az eredmény már másodlagos.

Hokk Béla, a Kemecse edzője: – Komoly ellenfélhez látogatunk, de remélem, hogy ott folytatjuk, ahol múlt hétvégén abbahagytuk.

Csenger (8.)–Fehérgyarmat (15.)

Barcsay István, a Csenger edzője: – Hazai pályán nagy szükségünk van közönségünk biztatására. Nem titkolt szándékunk, hogy itthon szeretnénk eredményesek lenni, mert sajnos itthon eddig nem úgy megy, ahogy elképzeltük.

Harbula Balázs, a Fehérgyarmat edzője: – Eddig itt, Szatmárban a kézfogás elegendő volt, hogy az ígéreteket tartsuk. Megváltozott a világ és jó pár játékosom is. Akik maradtak, remélem tudják, hogy nekünk minden pont számít, főleg ha befejezzük ezt a bajnokságot. Igazából az egészség számít, meglepő, hogy ezt páran másképp gondolják...

Nyírmeggyes (9.)–Balkány (10.)

Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: nem értük utol telefonon.

Mirgai László, a Balkány edzője: – Elég nehéz helyzetben vagyunk, mert továbbra is nagyon kevesen vagyunk. A Meggyes nagyon jól igazolt a nyáron, ezért nem lesz egyszerű dolgunk. Két hasonló képességű csapat csap össze, mindkét gárdának nagy szüksége van a pontokra. Mindent meg fogunk tenni a pontszerzés érdekében, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.

Nagyecsed (4.)–Nagyhalász (11.)

Homann Richárd, a Nagyecsed edzője: – A Halász jobb csapat annál, mint amit a helyezés mutat. De itthon nem is lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése.

Ludánszki István, a Nagyhalász játékos-edzője: – Tudjuk, hogy Nagyecseden mindig nehéz pontot vagy pontokat szerezni. Kevés gólos, jó mérkőzésre számítok, ahol az a csapat fog a végén ünnepelni, amelyik a helyzeteivel jobban gazdálkodik.

Tarpa (1.)–Újfehértó (6.)

Ivanicja Mihály, a Tarpa edzője: – Egy nagyon jó futballt játszó csapatot látunk vendégül. Ezért szoros, jó mérkőzésre számítunk, a többi eldől a pályán.

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Úgy érzem, a legjobbkor találkozunk a bajnokság egyértelmű esélyesével, mivel Tarpára minden csapat teher nélkül utazhat el. A héten így a meccsen kívül tudunk koncentrálni kicsit olyan dolgokra is, amikről nem gondoltam volna, hogy bárki számára nem egyértelműek. Ennek ellenére minden mérkőzéshez úgy állok, hogy nyerni szeretnék, mivel a sport egyik legfontosabb eleme a győzni akarás, és akiből ez a versenyszellem és mentalitás hiányzik, soha nem lesz igazi sportember. Remélem, hogy hétvégére már sikerül ebből valamennyit megmutatni, mert különben csúnya zakót is szabhatnak ránk.

Vasárnap

Ibrány (7.)–Vásárosnamény (2.)

Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – Nagyon jó erőkből álló Naményt fogadunk. Úgy gondolom, hogy mindkét csapat játssza a futballt, ezért a kilátogató nézők egy élvezetes mérkőzést fognak látni, amelynek a végén remélem, mi leszünk a boldogabbak.

Madalina György, a Vásárosnamény edzője: – Remélem, az időjárás lehetővé teszi, hogy a két csapat valós tudásának megfelelő játékot produkáljon, amely egy élvezetes, jó mérkőzést jelenthet. Ebben az esetben a nézők jól szórakozhatnak, az eredmény meg a meccs végén úgyis kiderül.

Mándok (12.)–Mátészalka (3.)

Dancs Attila, a Mándok edzője: – Mindkét csapatra igaz, hogy minden sorozat megszakad egyszer, csak az a kérdés, hogy mikor.

Botos Sándor, a Mátészalka edzője: – Mikor a Mándokról van szó, mindig az jut eszembe, hogy ez az osztály egyik legjobb csapata. A tabellán elfoglalt helyük sem változtat ezen az elképzelésemen. A héten beszéltem a srácokkal, ki vannak éhezve a sikerre, ezért egyértelmű célunk a pontszerzés.

Gyulaháza (14.)–Baktalórántháza (13.)

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Sajnos nem enyhültek a gondjaink, továbbra is sok a sérült és a beteg játékosunk. Ennek ellenére hazai pályán bármilyen összetételben csak a győzelem az elfogadható.

Borza László, a Baktalórántháza edzője: – Roppant nehéz mérkőzés előtt állunk, mert mindkét gárdának égetően szüksége van a pontokra. Jó lenne végre egy meccset kapott gól nélkül lehozni, ha ez teljesülne, azzal megnőnének az esélyeink a három pont megszerzésére, ami nagy örömmel töltené el a csapatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában