kézilabda

2020.12.10. 10:10

A bizalom most is jár a kapitányoknak

A magyar válogatott pont nélkül folytatja a további küzdelmeket a kontinenstornán.

bb

A világversenyen eltöltött játékpercek sokat érnek Bakó Botond A magyar válogatott Szerbia ellen nyújtotta a legjobb teljesítményt

Fotó: Kolektiff images

Nemzeti csapatunk teher nélkül érkezett a dániai Európa-bajnokságra, hiszen a szövetség hivatalosan nem támasztott elvárást az együttessel szemben. Az első csoportmérkőzésükön szoros csatában ugyan, de kikaptak a kontinenstorna eddigi meglepetéscsapatától, a horvát válogatottól.

A váratlan vereséget követően Szerbia ellen új arcát mutatta meg a gárda, parádés játékot bemutatva, a játék minden elemében felülmúlva ellenfelét, kiütéses győzelmet aratott. Az utolsó csoportmérkőzésen már úgy lephettek pályára, hogy a továbbjutás megvolt, hiszen a korábbi találkozón a horvátok legyőzték Szerbiát, így a tét annyi volt, hogy ponttal, pontokkal vagy anélkül folytatják a küzdelmeket. Mint ismert az életükért küzdő hollandok nyerték a találkozót, így Háfra Noémiék pont nélkül jutottak a középdöntőbe.

Fiatalok a keretben

A három csoportmérkőzésről és a további esélyekről kérdeztük Bakó Botondot, a Kisvárda Master Good SE vezetőedzőjét.

– Ha csak a papírformát nézzük, és nem vesszük figyelembe azt, hogy az elmúlt hetek, hónapok milyen hatást gyakoroltak játékosainkra, akkor lehet bennünk hiányérzet – vélekedett a szabolcsiak trénere.

– Reálisan két pontot szerezhettünk volna a csoportkörben, sajnos ez nem így történt. A forma, a csapat állapota hagy kívánnivalót maga után. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy sok fiatal játékos kapott helyet a keretben. Valószínű, hogy a kapitányok tesztelik őket, megnézik, hogy ki hogyan teljesít téthelyzetben. Próbálják beépíteni őket a jövő csapatába, és a világversenyen eltöltött játékpercek sokat érnek, ebből hosszú távon profitálhatunk. Van azonban egy-két játékos, aki messze elmarad attól a formától, amelyre a válogatottnak szüksége van. Kíváncsian várom, hogy esetleg lesz-e csere, és a kapitányok helyettük behoznak-e pár játékost a tartalékok közül. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez kívülről látszik így, biztosan vannak információk, amelyek szakmai berkeken belül maradnak, és nem jutnak el a széles nyilvánossághoz.

– Meglepődve tapasztaltam a horvátoktól elszenvedett vereséget követő túlzott negatív hangokat. Ne felejtsük el, hogy a közelmúltban évekig megkapta a bizalmat Kim Rasmussen, annak ellenére, hogy az ő regnálása alatt produkálta válogatottunk a legrosszabb eredményeket. Mostani kapitányainknak pedig ez az első világversenye, azt gondolom, hogy a bizalom nekik is jár. Munkájukat az is nehezíti, hogy közel egy éve nem tudtak együtt készülni, és úgy mentek ki a világversenyre.

Kialakult az Európa-bajnokság középdöntőjének beosztása és menetrendje. A mieink szombaton a németek ellen, majd hétfőn a románok, kedden a norvégok ellen játszanak.

Rövid a román kispad

– A három mérkőzésből szerintem kettőn reális esélyünk van a győzelemre. A németek kulcsjátékosait ismerjük, hiszen többen Magyarországon játszanak, a románok 45-50 percig tudnak jól játszani, de rövid a kispadjuk, így elfáradnak a végjátékra. A norvégok ellen pedig tét és teher nélkül léphetünk pályára – latolgatta az esélyeket Bakó Botond. – Bizakodó vagyok, hogy a német, illetve a románok elleni mérkőzésen a válogatott megmutatja, hogy van tartása, és meccsről meccsre fejlődő tendenciát tud mutatni – tette még hozzá.

BB


Kézilabda

A csoport állása

1. Norvégia 2 2 – - 70-43 4

2. Horvátország 2 2 – - 51-47 4

3. Hollandia 2 1 – 1 53-51 2

4. Németország 2 1 – 1 45-61 2

5. Magyarország 2 – - 2 46-52 0

6. Románia 2 – - 2 39-50 0

A magyar válogatott mérkőzései

dec. 12. Magyarország–Németország, 16.

dec. 14. Magyarország–Románia, 20.30

dec. 15. Magyarország–Norvégia, 20.30

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában