mezcsere

2020.12.22. 14:00

Az Újpest tízese kapta Maradona mezét

Eszenyi Dénes harminc évvel ezelőtt a Bajnokcsapatok Európa-kupájában lépett pályára az argentin legenda ellen.

MK

A korábbi nyíregyházi labdarúgó, Eszenyi Dénes újpesti játékosként léphetett pályára a novemberben elhunyt argentin világklasszis, Diego Armando Maradona ellen, aki akkor a nápolyiakat erősítette.

– Nyilván mindenki az ő mezét akarta, de megmondta, hogy senkivel nem cserél. A mérkőzés után aztán az öltözőbe bejött valaki – aki talán a technikai vezetője lehetett a Napolinak –, megkérdezte, hogy ki játszott tízesben, és mivel én voltam az, nekem adta a mezt. El sem hittem.

November végén mély megrendüléssel értesült róla a világ, hogy elhunyt Diego Armando Maradona, minden idők egyik legkiválóbb labdarúgója. Az argentin legenda játéka megannyi kis focipalántára, de még felnőtt férfiakra is nagy hatással volt, számtalan profi labdarúgó csodálta az aranylabdás fe­nomént. Így volt ezzel Eszenyi Dénes is, akinek ráadásul megadatott, hogy nem csupán a televízió képernyőin keresztül láthatta az „isteni Diegót”.

Keveseknek adatott meg

A FourFourTwo magazin emlékeztetett arra, hogy 1990-ben a Bajnokcsapatok Európa-kupájának első fordulójában a magyar bajnok Újpest az olasz győztes Napolival került össze: előbbi együttes kiválósága volt a nyíregyházi Eszenyi, utóbbi legnagyobb sztárja Maradona.

– Fiatal labdarúgóként én is Maradonán nőttem fel – ismerte el lapunknak Eszenyi Dénes. – Amikor még Nyíregyházán egymás között játszottunk, a helyébe képzeltük magunkat: „Maradona viszi a labdát, lő, gól.” Nemcsak én, hanem a csapaton belül sokan szerettük a játékát, mi is istenítettük. Emiatt örültünk annak, hogy őket kaptuk a BEK-ben, de volt bennünk egy kis félelem, hogy nagy zakóba szaladunk bele, mert akkoriban a Nápoly – pláne Maradonával a soraiban – nagyon komoly csapat volt. Az öltözőben leültünk egymással beszélgetni, hogy a csapatban mindenki, a fiatalabb játékosok is érezzék a párharc súlyát.

Az első összecsapást szeptember 19-én játszották a San Paolóban. A vendég Újpest az első fél órában tartotta a ­0–0-t, a 35. percben aztán Marco Baroni előnyhöz juttatta a hazaiakat, kilenc perccel később Maradona szerzett gólt, majd az argentin a 77. percben ismét betalált, beállítva ezzel a 3–0-s végeredményt. A visszavágót október 3-án játszották a Megyeri úton, 24 ezer néző előtt. Ez a találkozó sem hozott sok izgalmat: Giuseppe Incocciati és Alemao egy-egy góljával az első félidőben eldőltek a lényegi kérdések. A nápolyiak végül 5–0-s összesítéssel jutottak tovább.

– Tisztes helytállás volt a célunk, tisztában voltunk vele, hogy nem mi vagyunk a favoritok – emlékezett vissza az Újpest egykori játékosa. – Végül egyik meccsen sem lett közte hat-hét gól, pedig a két együttes között lazán volt annyi a különbség. Én támadó típusú játékos voltam, de nagyjából ötször találkoztam a labdával. Iszonyatosan nehéz volt ellenük futballozni, főleg támadóként, hiszen a csapatunk zömével a védekezésre koncentrált. Amikor az olaszok már rugdosták a gólokat, látták, hatalmas különbség van a két csapat között, nem nagyon erőltették meg magukat, érezhető volt, hogy már a végét várják.

– Egymás ellen nem nagyon hadakoztunk, mert mindketten támadók voltunk, de azt elmondhatom, hogy bár akkor ő már egy picit túl volt a fénykorán, fantasztikus technikai képességekkel rendelkezett – mondta Eszenyi Dénes Maradonáról.

Viccelődtünk is, hogy valamiféle ragasztóval be lehet kenve a cipője, mert minden helyzetben ragadt hozzá a labda.

– Teljesen mindegy, hogyan rúgták hozzá a labdát, úgy vette át, hogy centikre sem pattant el tőle. Mi, labdarúgók tudtuk, hogy ezek nagyon nehezen kivitelezhető labdalevételek, emiatt mondhatni, élveztük a játékát nézni, hiszen egy csoda volt a maga nemében. Összességében nagyszerű élmény volt, örülök, hogy ezt is megéltem, mert kevesen mondhatják el magukról, hogy Maradona ellen játszhattak. Jó lett volna persze, ha sikerül egy picit megszorongatni őket, de erre sanszunk nem volt.

Megajándékozta a barátját

A nyíregyházi futballistát a visszavágó után nagy meglepetés érte.

– Nyilván mindenki az ő mezét akarta, de megmondta, hogy senkivel nem cserél. A mérkőzés után aztán az öltözőbe bejött valaki – aki talán a technikai vezetője lehetett a Napolinak –, megkérdezte, hogy ki játszott tízesben, és mivel én voltam az, nekem adta a mezt. El sem hittem. A többiek persze szidtak, nem voltam népszerű emiatt, én erre: „Gyerekek, látjátok, senkivel nem akart cserélni, aztán valahogy hozzám került” – tette hozzá nevetve. – Ez nyilván nem a személyemnek szólt, hanem magának a mezszámnak, de azért nagy boldogság volt.

Eszenyi Dénes elmondta, egy gyerekkori barátja évekig kérlelte, hogy bármennyiért megvenné tőle a mezt. Az újpestiek kiválósága végül megvált az ereklyétől, de pénzt nem kért érte, születésnapi ajándékként adta azt a barátjának. A nyíregyházi sportember emlékeiben persze tárgyak nélkül is örökké megmarad, hogy egy pályán futballozott Diego Armando Maradonával.

MK

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában