játékvezetés

2020.12.16. 08:15

BL-meccsen Manchesterben

Magyar női játékvezetői négyes közreműködésével rendezik meg a Manchester City–Göteborg női BL-mérkőzést.

LTL

Kulcsár Katalin vezeti a manchesteri meccset, dr. Gavalla-Kulcsár Judit (balra) lesz az egyik asszisztense

Fotó: Dr. Gavalla-Kulcsár Judit archívuma

Nagy-Britanniába repült az ibrányi kötődésű FIFA-asszisztens, dr. Gavalla-Kulcsár Judit, aki női Bajnokok Ligája-összecsapáson bizonyíthat szerdán.

A Göteborg–Manchester City párharc első felvonásán Risa Vildes révén már a 2. percben a svédek vezettek, a 41. percben Georgia Stanway egyenlített, a 76. percben pedig az amerikai középpályás, Samantha Mewis góljával egykettőre 1–2-re változott az állás, ami a végeredmény lett egyúttal. A visszavágót az angolok várhatják előnyösebb pozícióból.

Az a Kulcsár Katalin vezeti a szigetországi meccset, akit a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet 2016-ban az elmúlt év legjobb női bírójának választott, az asszisztensei dr. Gavalla-Kulcsár Judit (három felnőtt női Európa-bajnokságon bizonyított) és Török Katalin lesznek, a tartalék játékvezetői teendőket Urbán Eszter látja el. Judit és Eszter arra is méltán lehetnek büszke sportemberek, hogy kétgyermekes családanyaként állnak helyt a nemzetközi mezőnyben.

Zászlóvivő példakép

A 2023-as, 32 csapatos női labdarúgó-világbajnokságra (melynek Ausztrália és Új-Zéland ad otthont) felkészítő programban Kulcsár Katalin, Török Katalin és Vad Anita reprezentálja Magyarországot. Először egy videókonferencián ismertetik velük az elvárásokat. A mindennapos fizikális és mentális felkészülésüket webes felületen dokumentálják, amiről folyamatos visszajelzéseket kapnak, emellett meccseket is elemeznek.

A 40 esztendős dr. Gavalla-Kulcsár Judit idestova 17 éve tagja a FIFA-keretnek. Asszisztált már Bajnokok Ligája-döntőben, közreműködött korosztályos világbajnokságokon, vb-, Eb- és olimpiai selejtezőkön is, és az országban elsőként kapott szerepet női asszisztensként a férfi NB I.-ben, tehát a szó szoros értelmében zászlóvivő példaképnek számít a feltörekvő fiatalabbak előtt.

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában