darts

2020.12.11. 09:53

Ez a világbajnokság más lesz

Ha a szurkolók nem is, a játékosok nagy valószínűséggel elkápráztatják majd a nézőket.

MK

Peter Wright címvédőként várja a világbajnokságot

Fotó: gettyimages

December 15-én indul az év legőrültebb sporteseménye, a PDC-dartsvilágbajnokság. Írnánk ezt egy átlagos évben, ám 2020-ban az a bizonyos őrület is másfajta lesz, hiszen már annak is örülni lehet, hogy a sportág legjobbjai megküzdhetnek a Sid Waddel-trófeáért.

– Ez mindenképpen másfajta torna lesz, mint az eddigiek – beszélt a világbajnokságról Kára Zoltán, a Nyíregyházi Darts Club elnöke.

– Csupán néhány hete erősítették meg, hogy ezúttal is a klasszikus helyszínen, az Alexandra Palace-ban játsszák a mérkőzéseket.

A szervezők minden este maximum ezer szurkolót engednek be, akik nem öltözhetnek jelmezbe, és nem szurkolhatnak hangosan, tehát más lesz így a hangulat.

– Ez több versenyzőnek előnyt is jelenthet akár, hiszen így nyugodtabban játszhatnak, de összességében is nagyobb átlagok születhetnek, mert a sztárokon is kisebb a nyomás. Vb-n négy éve volt legutóbb kilencnyilas, a szakértők és a szurkolók is nagyon várják már az újabbat, ezt is elősegítheti a kevesebb néző.

A portugál berobbant idén

A jól ismert versenyzőkkel, így Michael van Gerwennel, Peter Wrighttal vagy Gary Andersonnal mindig számolni kell, de szinte minden évben vannak meglepetésemberek is, akik elődöntőig vagy akár a fináléig is eljutnak.

A versenyzőknek még akár előnyt is jelenthet a kevesebb szurkoló. | Kára Zoltán

– Ha titkos esélyesről kell beszélni, az a portugál José de Sousa – tette hozzá Kára Zoltán. – Ő dobott októberben kilencnyilast, nemrég ­megnyerte a Grand Slam of Dartsot, azaz a négy nagy torna egyikét. Én szurkolok neki, és a döntőbe várom őt, amihez az kell, hogy tudja hozni az elmúlt hónapokban nyújtott formáját. Nem ez az első világbajnoksága, 2012-ben már elindult, de az első körben kiesett. Akkor régiós válogatóból került ki, ez az első profi éve, hasonló bravúrt várok tőle, mint annak idején Raymond van Barneveldtől vagy Rob Crosstól.

– Az esélyesek között nyilván meg kell említeni Van Gerwent – folytatta. – A holland háromszoros világbajnok, de az előző vb-n nem nyert, biztosan nagyon motivált. Peter Wright a címvédő, szerintem többet akar annál, mint hogy „csak” egyszeres győztes legyen, viszont az utóbbi hónapokban nem igazán jöttek össze neki a versenyek.

– Gerwyn Price-t is meg kell említeni, valamint a kétszeres világbajnok Gary Andersont, bár azt olvastam, hogy – ő ugyan nem fertőzött – karanténkötelezettsége van, emiatt csak december 23-án állhat tábla elé. A koronavírus ­sajnos beleszólhat a versenybe, emiatt is biztosan más lesz ez a vb, mint ami a megszokott.

Megelőzi Phil Taylort

A színvonalra minden bizonnyal így sem lesz panasz. A már említett világbajnokok mellett tagja a mezőnynek a 2018-as győztes Rob Cross és a kétszeres bajnok Adrian Lewis is. Idén két nő, Lisa Ashton és Deta Hedman kapott lehetőséget arra, hogy bizonyítson a férfiak között. További érdekesség, hogy az 56 éves Steve Beaton a BDO-világbajnokságokat is ideszámítva a 30. vb-jén vehet részt, amivel megelőzi az eddigi rekorder Phil Taylort.

December 15-én tehát indul a buli, újra zúghat a „száznyolcvan”!

MK


A világbajnokság kiemelt versenyzői

1. Michael van Gerwen, 2. Peter Wright, 3. Gerwyn Price, 4. Michael Smith, 5. Rob Cross, 6. Na­than Aspinall, 7. James Wade, 8. Dave Chisnall, 9. Dimitri Van den Bergh, 10. Ian White, 11. Daryl Gurney, 12. Glen Durrant, 13. Gary Anderson, 14. José de Sousa, 15. Krzysztof Ratajski, 16. Joe Cullen, 17. Jonny Clayton, 18. Simon Withlock, 19. Mervyn King, 20. Mensur Suljovic, 21. Andrian Lewis, 22. Chris Dobey, 23. Jeffrey de Zwaan, 24. Jermaine Wattimena, 25. Danny Noppert, 26. Steve Bunting, 27. Vincent van der Voort, 28. Jamie Hughes, 29. Devon Petersen, 30. Brendan Dolan, 31. Gabriel Clemens, 32. Ricky Evans

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában