autósport

2020.12.11. 09:09

Kiss Norbert köszöni a csapatnak, hogy az év autóversenyzője lett

Az Autósport és Formula Magazin voksolásának az élén zárt; remek ötleteik vannak a következő szezonra.

mán lászló

Kiss Norbert

Fotó: nso-archív

Kiss Norbert révbe ért. Az idén a Révész Truck Racing Team színeiben versenyző kétszeres kamionos Európa-bajnok eddig ötször került a legjobb tízbe az Autósport és Formula Magazin által összeállított rangsor alapján. A mostani voksoláson viszont ő nyert, és így az év magyar autóversenyzője.

A szakma és a közönség

– Nagy megtiszteltetésnek tartom, büszke vagyok rá és örülök neki, hogy nemcsak a lap szakmai stábja, hanem a szurkolók is rám szavaztak – mondta érdeklődésünkre Kiss Norbert. – Külön megtiszteltetés, hogy a rajongóknak is tetszett az, amit ebben az egyébként különleges évben csináltunk.

– Természetesen ezt is a csapatnak kell megköszönnöm, hiszen a Révész Truck Racing Team nélkül nem sikerült volna – folytatta a remek pilóta.

– Összeállt egy igen ütőképes csapat, egy remek autót tudtunk építeni, amivel rögtön kiugró eredményt lehetett elérni. Köszönöm Révész Bálint tulajdonosnak, a csapat valamennyi tagjának, mindenkinek, aki a közös sikerért dolgozott.

Kiss Norbert a kurta Európa-bajnoki sorozat két hétvégéjén a hét futamból négyet megnyert, a pontversenyben az élen zárt. Az illetékesek döntése alapján nem hirdettek végeredményt, így a harmadik kontinensbajnoki cím még várat magára. Remélhetőleg csak a következő szezonig.

Remek ötletekkel bírnak

– Már javában tervezzük a következő esztendőt, remek ötleteink vannak – tért rá a jövőre a szimpatikus sportember. – Dolgozunk a fejlesztéseken, nemcsak a következő szezonra, hanem hosszabb távra is gondolva. Most elméleti síkon mozgunk, Csabiékkal, a mérnökökkel, illetve Révész Bálinttal arról tárgyalunk, hogy mi az, amit meg tudunk majd valósítani. A jövőt illetően pozitívan gondolkodunk, bízunk benne, hogy letisztul a járványhelyzet, és futhatunk majd egy teljes szezont. Ezt nagyon szeretnénk – így Kiss Norbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában