Nagyhalász

2020.12.22. 07:53

Rangos versenyek a halászi oválon

Az U19-esek és a felnőtt párosok Eb-versengése is szerepel az idei salakmotoros programban.

ML

A tavalyi felnőtt Eb-challenge volt az eddigi legnagyobb halászi durranás, remélhetőleg lesz még rangosabb találkozó is

Fotó: archív/Mán László

Az idei salakmotoros versenynaptár összeállításakor úgy nézett ki, hogy a sportág hazai ékszerdobozában, a Nagyhalász Speed­way Ringen ismét nívós találkozókat láthat majd a nagyérdemű. A tavalyit nem lett volna könnyű felülmúlni hiszen a fő verseny, a felnőtt Európa-bajnoki challenge parádés versengést hozott.

Persze az U21-es Eb-finálé is színvonalas vetélkedéssel kecsegtetett, ám az élet, pontosabban a vírusjárvány közbeszólt, a FIM Europe illetékeseinek döntése alapján a szeptemberi U21-es Európa-bajnoki döntő elmaradt. Így aztán mindössze egyetlen versenynek lehetett házigazdája a nagyhalászi ovál, mégpedig a MACEC Kupának.

– Természetesen nagyon sajnáljuk, hogy végül így történt, de ez ellen nem tehettünk semmit – kezdte érdeklődésünkre Albók József pályatulajdonos, a Nagyhalászi Motorsportért Sportegyesület vezetője.

Pedig minden készen állt

– A pálya készen állt az Európa-bajnoki döntőre, ám szigorú járványügyi feltételeknek kellett volna megfelelniük a versenyzőknek. Az utolsó napokban döntött úgy a FIM Europe, hogy elmarad a verseny. Nagyon sajnáljuk, főként a nézők miatt, mert bizonyára színvonalas viadalt láthattak volna.

Akkor úgy tudtuk, hogy az európai szövetség azt jelezte, jövőre ismét megkapja a rendezés jogát a nagyhalászi klub. Aztán a nemzetközi versenynaptár nyilvánosságra hozatalakor kiderült, hogy mégsem.

– Az ok nagyon egyszerű, az U21-es kategóriában csak világbajnoki versenyek lesznek, a FIM Europe csak az U19-es, U23-as korosztályok találkozóit rendezteti meg – mondta a felvetésről Albók József.

– Jelen állás szerint hazánk három kontinensbajnoki találkozót kapott. Egyet Debrecen, mégpedig május elsején a felnőtt Eb egyik elődöntőjét, mi pedig kettőt. Szintén májusban, 22-én az U19-es Európa-bajnokság második elődöntőjének mezőnye látogat Nagyhalászba. Június 19-én felnőttek fognak versenyezni, mégpedig a páros Európa-bajnokság egyik elődöntőjén.

MACEC Kupa, Florexim Kupa

– A két kontinensbajnoki verseny mellett még több találkozót szeretnénk megrendezni. Így a tavalyelőtt elindított Florexim Kupát, a MACEC Kupa egyik találkozóját és a hazai nemzetközi bajnokság futamát. A hazai versenynaptár csak januárban készül majd el, akkor derült ki, hogy hány futamot kapunk.

– Sőt, még egy jó hírről számolhatok be. A magyar szövetségnek jeleztük, hogy amennyiben lehetőség van rá, szeretnénk még további, nívós Európa-bajnoki futamokat rendezni. Mindezt a szövetség már hivatalosan továbbította a FIM Europe illetékeseinek, így amennyiben valamelyik Eb-futam helyszínével vagy országával gond lenne, akkor lehetőséget kaphatunk. Nagyon remélem, hogy miként a versenyeken, amolyan tartalékként mi is lehetőséget kapunk.

– Köszönet a támogatóknak és a szurkolóknak, akiknek ezúton is áldott karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok – így Albók József.

A Nagyhalász Speedway Ring számtalanszor bizonyította, hogy bármikor képes nemzetközi színvonalú verseny rendezésére. A pályát napi szinten gondozzák, folyamatos az infrastrukturális fejlesztés azért, hogy a versenyzők és a nézők európai szintű körülmények között motorozzanak, illetve élvezzék a versenyt.

ML

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában