mennyei

2021.01.19. 09:42

Kevés az idő, de készülnek becsülettel

Az Újfehértó egy hetet pihent; Csengerbe ketten érkezhetnek; a Gyulaháza tornát szervez.

BB,MK

A kék mezes Újfehértó már három edzőmeccset lejátszott

Fotó: Km-archív / Pusztai Sándor

Az Újfehértó a 7. helyen ment téli pihenőre, ami nem is volt annyira pihentető.

– Amikor bejelentették, hogy nem folytatódik a bajnokság, egy hetet pihentünk, majd a járványügyi szabályok betartásával, heti kétszer kis csoportokban találkoztunk, illetve futómunkát adtunk ki a srácoknak – árulta el Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője.

– December 18-ig így edzettünk, majd tíz nap leállást követően december 28-án megkezdtük a felkészülést. Az egyik héten három edzést és két felkészülési meccset, a többin négy edzést és egy mérkőzést terveztünk a programba.

Két játékossal tárgyalnak

– Három meccset már lejátszottunk: a Csengersimát 7–1-re, az Ibrányt 1–0-ra, a Hajdúszoboszlót 4–1-re vertük meg. Szombaton még a Nyíregyháza U19-es csapatával találkozunk. A csapatban egyelőre nem volt sok változás, egy biztos visszatérőnk van Kántor Tamás személyében, de nem elképzelhetetlen, hogy további két-három játékos érkezik, ám az ő helyzetükről még egyeztetünk a klubjukkal. Összességében rövid az időnk, nem tudunk szokványosan készülni a tavaszi szezonra, de megtesszük a tőlünk telhetőt, és jó a srácok hozzáállása.

A Csenger a megye egyes őszi küzdelmek kellemes színfoltja volt, Barcsay István újonccsapata a 9. helyen töltötte a rövid őszi pihenőt.

– A korai kezdés miatt nagy gondossággal terveztük meg programunkat.

Január 5-én vezényeltem a fiúknak az idei év első foglalkozását, az első héten három tréningünk volt.

– A következő héten szintén három edzés volt a penzum, a hét végén pedig két tesztmérkőzésen is pályára léptünk, megmérkőztünk a Csenger­simával és a Fehérgyarmattal – engedett bepillantást felkészülésükbe a csengeriek mestere.

A Csenger az elkövetkező két hétben hetente háromszor edz, majd január 30-án Balkányban kezdi meg bajnoki menetelését. A gárda magja egyben marad, azonban lehetnek még változások.

– Két játékost szeretnénk igazolni, a tárgyalások még folyamatban vannak, egy középpályás és egy szélső védő érkezése várható. Távozónk egyelőre nincsen, de ez még bizonytalan. Kevés az időnk, ilyen téli felkészülésünk még nem volt, de a fiúk szépen dolgoznak, bizakodva várjuk a „tavaszi” rajtot.

Műfüvesen készülnek

Tavasszal alaposan össze kell szednie magát a Gyulaházának, ha meg szeretné hosszabbítani megye egyes tagságát. Bardi Gábor gárdája az ősszel hat pontot gyűjtött, és a 14. helyről várja a folytatást.

Decemberben elkészült a villanyvilágításos, normál méretű műfüves pályánk, így remek körülmények között tudunk készülni.

– Egy hete kezdtünk el dolgozni, kétszer edzettünk, és játszottunk egy felkészülési mérkőzést is – mondta Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője. – Ezen a héten már kétszer is pályára lépünk, szerdán a Tiszakanyárt fogadjuk, hétvégére pedig egy három- vagy négycsapatos tornát tervezünk, ennek szervezése folyamatban van. A jövő heti menetrend egyelőre még képlékeny.

BB,MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában