szakvezetői várakozások

2021.01.29. 10:01

Korai tavasz a megyei első osztályban

Az év első fordulójában hét találkozót is műfüves pályán játszanak.

BB

Bartha Zoltánék (9) a Nyírmeggyest fogadják, míg Erdős Márkék az Újfehértóval játszanak

Fotó: Pusztai Sándor / Km-archív

Hétvégén újra útjára indul a labda a Nyír-Wetland megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Feszített tempó vár a csapatokra, hiszen míg ősszel tizenkét mérkőzést játszottak, tavasszal tizennyolc meccset kell teljesíteniük. A 13. fordulóban szombaton három, míg vasárnap öt találkozón lépnek pályára a csapatok.

A télies időjárási viszonyok miatt csupán egy találkozó lesz élő füves pályán, a többi mérkőzést műfüvesen rendezik meg. Éppen ezért a nyolc pályaválasztóból csupán hárman, a Fehérgyarmat, a Nagyhalász és Tarpa élvezhetik a hazai pálya előnyét. A Baktalórántháza Gyulaházán, a Vásárosnamény Tarpán, a Mátészalka Nyírbátorban, a Balkány és az Újfehértó Nyíregyházán fogadja ellenfelét.

Rangadót játszik a Nyírgyulaj

Az esztendő első bajnokiján szombaton 10 órakor a Baktalórántháza a Mándokkal csap össze. Mindkét gárda győzelemmel zárta az őszt, amivel kicsit megerősítették helyüket a tabellán, szükségük van azonban a pontokra, hogy ne legyenek problémáik a végelszámolásnál.

A forduló rangadóján a második helyezett Vásárosnamény a dobogó harmadik helyén posztoló Nyírgyulajjal játszik. Óriási csata várható, hiszen aki nyer, lépéselőnybe kerül a másikkal szemben. A csalódást keltő őszi szereplést követően a Nagyhalász a Nyírmeggyes ellen nyitja a tavaszt. Ludánszki István csapatának szüksége van a három pontra, amellyel elmozdulhatnak a veszélyes zónából, ehhez azonban biztos lesz egy-két szava Körmös Miklóséknak.

Az átigazolási időszakban nagy volt a játékosmozgás Balkányban, a Csenger ellen kiderül, hogy a felkészülés rövid ideje alatt mennyire tudta beépíteni őket Mirgai László. A fehérgyarmati műfüvesen kiesési derbit játszanak, a tizenötödik helyen telelő hazaiak a velük azonos pontszámmal rendelkező Gyulaházával mérkőznek.

Sportfogadói szlenggel élve a hétvége országos egyese a Tarpa–Kemecse találkozó. A hazaiak utcahosszal vezetik a bajnokságot, míg a vendégek a tabella utolsó helyén tanyáznak. Érzik Kemecsén, hogy nagy a baj, ezért rutinos játékosokkal erősítettek, de így is nehéz küldetésre vállalkoztak. A forduló utolsó találkozóját vasárnap 15 órakor rendezik, amelyen a Nagyecsed az Újfehértóval néz farkasszemet. A szatmáriak győzelmükkel megerősíthetnék helyüket a dobogón.


Labdarúgás: Nyír-Wetland megyei I. osztály, 13. forduló (kezdés: 13, ifi: 11), szakvezetői várakozások

Szombat

Baktalórántháza (13.)–Mándok (10.)

Borza László, a Baktalórántháza edzője: – Nem tudom, mire lesz elég ez a négy hét felkészülés, de az igencsak gyenge hazai szereplésünkön javítanunk kell, ezt egy győzelemmel tudjuk megtenni.

Dancs Attila, a Mándok edzője: – Hosszú pihenőt és rövid felkészülést követően indul a bajnokság. Mivel az első meccs befolyásolhatja az egész szezont, ezért pontokkal szeretnénk hazatérni.

Mátészalka (5.)–Ibrány (6.)

Botos Sándor, a Mátészalka edzője: – Mi ugyanazzal a lendülettel szeretnénk kezdeni az évet, mint amilyennel abbahagytuk tavaly. Ezt a srácokkal át is beszéltük, így készültünk ebben a rövid periódusban, meglátjuk, ez mire lesz elég szombaton.

Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – Nagyon hosszú és kiszámíthatatlan tavasz elé nézünk, szeretnénk mind játékban, mind pontokban minél eredményesebb szezont produkálni. Ami már az első fordulóban sem ígérkezik könnyűnek, hiszen egy nagyon jó erőkből álló Mátészalkával fogunk találkozni.

Vásárosnamény (2.)–Nyírgyulaj (4.)

Madalina György, a Vásárosnamény edzője: – Tavaly tizenkét hónap alatt lejátszottunk tizenhat mérkőzést, most négy hónap alatt kell lejátszani tizennyolcat. Ha lehetne egyetlen kívánságom, akkor az az lenne, hogy ne sérüljön meg senki.

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – A tervezett munkát elvégeztük, így bizakodóan várjuk a rangadót.

Vasárnap

Nagyhalász (12.)–Nyírmeggyes (8.)

Ludánszki István, a Nagyhalász játékos-edzője: – Reméljük, hogy a pályánk alkalmas lesz a játékra. Nagyon örülök, hogy mindenki egészséges, készülünk a három pont begyűjtésére.

Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: – Meglátjuk, az időjárás mit enged hétvégén, remélem, a pálya alkalmas lesz, és játszunk egy jó meccset Nagyhalászban.

Balkány (11.)–Csenger (9.)

Mirgai László, a Balkány edzője: – A mérkőzés miatt nem izgulok, a Csenger egy jó csapat, tehát bármilyen eredmény előfordulhat. Nálam a téli felkészülés kilenc hétből szokott állni, most négy hét után játszanunk kell úgy, hogy a csapat fele sérülésekkel, betegségekkel küszködött, heteket hagytak ki a játékosok, és még sérültek továbbra is vannak. Féltem a játékosaimat, mert ennyi idő semmire sem elég, és a szervezetet nem lehet becsapni. A csengeri Polacsek Patriknak kitartást és gyors gyógyulást kíván az egész csapat.

Barcsay István, a Csenger edzője: – Rövid volt a felkészülési idő, ráadásul sok a sérültünk is. Meghatározó játékosok estek ki hosszú időre, ezért nem tudom, mire lesz képes a társaság. Vasárnap a súlyos sérülést szenvedett Placsek Patrikért is játszunk. Várjuk vissza a csapathoz.

Fehérgyarmat (15.)–Gyulaháza (14.)

Balogh Péter, a Fehérgyarmat játékos-edzője: – Megfiatalított gárdánkkal szeretnénk győzelemmel indítani a tavaszi szezont.

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Számunkra egyből egy rangadóval indul az új év, jó lenne győztes meccs után három ponttal elhagyni Fehérgyarmatot.

Tarpa (1.)–Kemecse (16.)

Ivanicja Mihály, a Tarpa edzője: – Természetesen mi is várjuk a folytatást, ilyenkor a tabellának semmi jelentősége, mert mindenki újult erővel vág neki a folytatásnak. Egy izgalmas, jó mérkőzésre számítok, remélem, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot.

Hokk Béla, a Kemecse edzője: – Ilyen rövid felkészülés után megjósolhatatlan, hogy milyen játék alakul ki. A Tarpa az esélyes, de mindent megteszünk azért, hogy meglepetést okozzunk.

Újfehértó (7.)–Nagyecsed (3.)

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Ahogyan azt sejteni lehetett, a felkészülésre most sokkal kevesebb idő állt rendelkezésünkre. Rögtön egy olyan csapattal találkozunk, ami egy igazi erőfelmérő lesz. Bízom benne, hogy sikerül jó rajtot vennünk, de ezzel biztos nem vagyok egyedül.

Homann Richárd, a Nagyecsed edzője: – Rövid volt a felkészülés, magam is kíváncsi vagyok, hogy mire leszünk képesek. Mindent megteszünk a pontszerzés érdekébe, ami nem lesz egyszerű a masszív Újfehértó ellen.

BB

Borítókép: Bartha Zoltánék (9) a Nyírmeggyest fogadják, míg Erdős Márkék az Újfehértóval játszanak | Fotó: Pusztai Sándor, KM-archív

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában