NB III.

2021.01.14. 09:36

Régi-új arcok a Sényő keretében

Az NB III.-as együttes ezen a héten kezdte meg a felkészülést.

MK

A Sényő megkezdte a felkészülést

Fotó: klub

Noha az NB III.-­as bajnokság február 28-án indul újra, a Fiumei Viktor, Imrő László páros edzette Sényő-Carnifex FC a héten megkezdte a felkészülést.

Kemecsén edzünk műfüvön, az első két héten szokásos, napi egy edzéssel készülünk, az azt követő két héten napi kettőt edzünk

– ismertette a téli programot Fiumei Viktor. – A délelőtti tréningek általában crossfit-, erősítő edzések lesznek konditeremben. Január végén tartunk egy néhány napos edzőtábort is Abaújszántón, ahol mérkőzéseket is játszunk. Februárban napi egy edzéssel megyünk tovább, akkor már lassan bajnoki ritmusban készülünk.

Voltak változások a játékoskeretben. A Sényőt három és fél éven keresztül erősítő Lakatos László az osztály- és csoporttárs Tiszaújvárosnál folytatja a pályafutását, az ősz egyik nagy felfedezettje, a hatgólos, 17 éves Páll Zsombor az NB III. Nyugati csoportjában élen álló III. Kerületi TVE-hez igazolt, míg Szokol Zsolt a másodosztályú Nyíregyháza Spartacushoz szerződött.

Kapacina Kevin újra edzésben

– A három távozó mellett érkező és visszatérők is vannak – tette hozzá a tréner. – Nyíregyházáról érkezett kölcsönbe Magyar Gábor, régi-új arcnak számít Barta Gábor, aki kölcsönben Tarpán szerepelt az előző félévben, valamint megkezdte a teljes értékű munkát Kapacina Kevin is. Ő két térdműtéten is átesett az előző évben, de elvileg már rendben van a lába, bizakodóak vagyunk. Új igazolásokat nem tervezünk, de szokás szerint újabb U19-esek csatlakoztak a kerethez, szeretnénk nekik is lehetőséget adni.

A Sényő-Carnifex az idei első tétmérkőzését a Mezőkövesd II. ellen játssza a 22. fordulóban.

MK


Labdarúgás

A Sényő felkészülési programja

Január 16.: Nyírbátor–Sényő

Január 20.: Nyírgyulaj–Sényő

Január 23.: FTC II.–Sényő

Január 28–31.: edzőtábor Abaújszántón

Január 28.: Sajóbábony–Sényő

Január 30.: Gesztely–Sényő

Február 3.: Tiszavasvári–Sényő

Február 6.: DVTK II.–Sényő

Február 13.: ESMTK–Sényő

Február 21.: DVTK II.–Sényő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában